Jön a nagy szociális giga-mentőcsomag a családosok és a háztartások megsegítésére

Jön a nagy szociális giga-mentőcsomag a családosok és a háztartások megsegítésére

“Segítség az embereknek” címmel tartottak sajtótájékoztatót ma három koalíciós párt vezető politikusai, köztük Eduard Heger kormányfő, Igor Matovič Pénzügyminiszter, MIlan Krajniak Munkaügyi miniszter és Veronika Remišová beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes. Az SaS – a koalíció második legnagyobb frakciójával rendelkező pártja – nem vett részt a sajtón, ismét különutas álláspontot fogalmazott meg.

Ediard Heger (OĽANO) miniszterelnök azzal kezdte, hogy a kormány már koronavírus idején is támogatásokat foganatosított, ami szerinte “Szlovákia újkori történetének legnagyobb csomagja” volt, ami 10 milliárd eurót tett ki.

  “Ezzel bizonyítottuk, hogy szociálisan érzékeny és cselekvőképes kormány vagyunk”

fogalmazott. Kijelentette, hogy a járvány ellenére sikerült szinten tartani az emberek életszínvonalát, a foglalkoztatás szintjét és a cégek életképességét is…

“Támogatással készülünk az újabb globális kihívásra. És ez az infláció. Az infláció elleni harcban lakosságnak szánt támogatás keretében egyszeri és rendszerszintű intézkedéseket mutatunk be. Az egyszeri támogatások között szerepel az egyszeri családi pótlék bevezetése, az infláció által leginkább veszélyeztetett csoportok egyszeri támogatása, és egyúttal növeljük az adóbónuszt”

foglalta össze bevezetőjében. Kijelentette, a támogatások összértéke (egyszeri és rendszerszintű együtt) 260 millió euró lesz a 2022-es évre, a következő évben – tekintettel az energiaválság növekedésére – a keret 1 milliárd fölé emelkedik. 

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter elmondta, hogy “a legfontosabbnak a kisgyermeket nevelő családok” voltak a prioritások felállításánál, őket tekintették az inflációval leginkább veszélyeztetettebb csoportnak.

A konkrét egyszeri intézkedések:

egyszeri 100 eurós egyszeri családi pótlék kifizetése minden család minden gyermekére (akire alapból is vonatkozik a családi pótlék intézménye). Ez mintegy 1,1 millió gyermeket és 661 ezer szült érint. Az államkassza részéről ez 83 millió eurós kiadást jelent. egyszeri támogatás a szükséghelyzetben lévő családok számára: 100 euró jár majd a kedvezményezett háztartásoknak, amelyekből a Krajniak szerint 58 ezer van. Az államkassza költsége 5,8 millió euró. Adott esetben párhuzamosan járhat az egyszeri családi pótlkékkal együtt. 100 euró egyszeri támogatás nyugdíjasoknak: olyan nyugdíjkorhatár közelében lévő nyugdíjasoknak jár majd, akik azért nem mehettek nyugdíjba, mert a megállapított életjáradék nem érte el a szükséges minimumot. 102 ezer ilyen nyugdíjas van. A támogatás az államkassza számára 10,2 mmillió eurós kiadást jelent. súlyos egészségkárosult személyeket gondozóknak járó támogatás: 100 euró, nagyjából 80 ezer személyt érint, kiadási oldal: 8 millió euró.

A rendszerszintű intézkedéseket Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter mutatta be. Kiemelte, hogy az SaS nem támogatta a csomagot. Elmondta, hogy ma Szlovákiában a három vagy több gyermeket nevelő csonkacsaládok illetve egész családok 34 illetve 37 százaléka él a szegénységi küszöb alatt.

Matovič elmondta, hogy a tavaly általa bemutatott (majd az SaS által megtorpedózott) adóforradalom első részét ültetik át a javaslatba.

Hírdetés

Eszerint

július 1-jétől a jelenleg 25,88 eurós családi pótlékot 30 euróra emelnék, jövő januártól pedig 40 euróra.  Az adóbonuszt is megemelnék, az alábbi táblázat szerint:

jövő év elejétől a gyermekek 60 euróra lesznek jogosultak bizonyos szolgáltatások igénybevétele esetén, például szabadidős foglalkozások, szakkörök.

Matovič kiemelte, hogy a javaslatok kidolgozásánál nagyon felelősségteljesek voltak, mert az intézkedések második fele nem alkalmi, hanem állandó jellegű. Állítása szerint minden intézkedésekkel kapcsolatos költséget az állam saját magán alkalmazott megtakarításokból és új bevételi forrásokból kíván fedezni. 

“Ha az új bevételekre kíváncsiak, elmondhatom, hogy biztosan nem áfaemelésről vagy a fizetések adó- és járulékterheinek megemeléséről van szó. (…) De igen, megemeljük az adót, nagyjából 100 rendkívül gazdag vállalat esetében, akik jelentős részben kiveszik így a részüket a családpolitikából”

mondta Matovič. Hozzátette, hogy szeretnék a jövőben az adóbónusz jogosultságát kiterjeszteni, hogy minél több szülőt motiváljon a munkavállalásra, és be fogják szabályozni a maximálisan igényelhető adóbónusz nagyságát a bruttó nemzetgazdasági átlagbér bizonyos arányához, hogy ne fordulhasson elő, hogy egy szülő fiktív munkaszerződés alapján öt gyerekére több száz eurót vegyen fel.

“Hiszem, hogy ezzel a szociális csomaggal Szlovákia az EU kirakatállamává válik családtámogatás tekintetében”

fogalmazott.

A javaslatokat a kormány dolgozta ki, a parlamentnek kell elfogadni, hogy érvényesek legyenek.

Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke, miniszterelnökhelyettes elmondta, hogy “elsősorban a családoknak kell segítenünk, hogy az emberek ne féljenek családot alapítani”. Hangsúlyozta, hogy a gyermekek nevelése befektetés a jövőbe, “Szlovákia sikeres jövőjébe”.

“A Fico és társaihoz hasonló szociáldemokraták ma luxusvillákban élnek, nem tudnak elszámolni bevételeikkel, 80 ezer eurós magánrepülős utazásokon vesznek részt, százezer eurós órákkal dicsekednek, és közben arról beszélnek, hogyan kellene segíteni az embereknek”

mondta. Majd élesen támadta az előző, Smer-kormányokat, amiért néhány centtel emelték csak évente a családoknak juttatott támogatásokat, pedig gazdaságilag előnyös és békés években kormányozhattak.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »