Joe Biden győzött az első demokrata előválasztáson, Dél-Karolinában

Joe Biden győzött az első demokrata előválasztáson, Dél-Karolinában

Joe Biden – a várakozásoknak megfelelően – magabiztosan nyerte a Demokrata Párt első hivatalos előválasztását, amit idén Dél-Karolina államban tartottak szombaton.

A demokrata párti szavazók számára tartott voksoláson megszerezhető mind az 50 delegáltat Joe Biden nyerte el. Az államonként megtartott előválasztásokon delegálti szavazatokért versenyeznek az elnökjelölt-aspiránsok, és ezek a delegáltak véglegesítik az elnökjelölt személyét az országos jelölő konvención, amit a demokraták idén augusztus közepén tartanak.

Hírdetés

A hivatalban lévő elnök Dél-Karolinában aratott győzelme után kiadott közleményében azt hangoztatta, hogy 2020-ban ennek az államnak a szavazói adtak új lendületet kampányának és indították el őt az elnökválasztási győzelem felé vezető úton. Reményét fejezte ki, hogy 2024-ben szintén Dél-Karolinában kezdődik az az út, amely elvezet ismételt győzelméhez a novemberi elnökválasztáson.

Az elemzések szerint Dél-Karolina elsősége az előválasztásban az állam jelentős afroamerikai szavazótömbje miatt volt fontos Joe Biden számára.

Szakértők rámutatnak: az afroamerikai lakosság támogatása nélkül Joe Biden nem lesz képes megnyerni az elnökválasztást novemberben republikánus kihívójával szemben, aki a jelenlegi várakozások szerint hivatali elődje, Donald Trump lesz. A közvélemény-kutatások szerint ugyan az afroamerikai lakosság többsége változatlanul a demokratákra szavaz, de jelentős számban vándoroltak át a republikánusokhoz, ami akár elnökválasztási győzelmet jelenthet Donald Trumpnak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »