Jócskán emelkedett a Szlovákiában tanuló külföldiek száma

Jócskán emelkedett a Szlovákiában tanuló külföldiek száma

Az előző évhez viszonyítva 4563-mal emelkedett a Szlovákiában tanuló külföldiek száma.

2022-ben a külföldi diákok 48,41 százaléka nő volt – derül ki a felsőoktatás helyzetéről szóló 2022-es évi jelentésből, amely szerdán került a kormány elé.

Ez a növekedés elsősorban az ukrajnai helyzettel kapcsolatos

– áll az oktatási minisztérium anyagában.

A minisztérium tájékoztatása szerint

Hírdetés

2022-ben összesen 136 168 diák tanult a szlovákiai felsőoktatási intézményekben, a hallgatók több mint 57 százaléka nő volt.

Az előző évhez képest 478 fővel csökkent a főiskolai hallgatók száma, miközben 305-tel több diák járt főiskolára, az állami felsőoktatási intézményekben 35-tel, a magánfőiskolákon pedig 748-tel kevesebb hallgató volt

– közölte a tárca.

Az éves jelentésből az is kiderül, hogy az állami felsőoktatási intézmények alap- és mesterképzésén a legtöbb hallgató a társadalomtudományi és a szolgáltatási szakokon volt, több mint 50 százaléknyi volt ezeknek a hallgatóknak az aránya.

Húsz állami felsőoktatási intézmény közül 15 jó gazdasági eredménnyel zárta a 2022-es évet. „10 725 638 euró volt a nyereség” – közölte a tárca.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »