A javító-nevelő intézetet annak idején gyerekbörtönnek hívtuk. Mert az is volt.
Egyszer volt közvetlen élményem ezzel az intézménnyel. Mégpedig 1973 végén, első osztályos koromban.
Az egyik agresszívabb osztálytárs rátámadt egy félénkebb típusú osztálytársra a vécében, kényszerítette, hogy lehúzott gatyával feküdjön a földre, majd megpróbált a seggébe dugni egy műanyag játékpálcikát. Éppen benyitott egy tanár, így az esemény nem folytatódott.
Helyette jött az igazgató, aki akkora pofont kevert le az elsős agresszornak, hogy véres lett az arca. Majd ki lett hívva a rendőrség, a mentők, meg a gyerekügyi szolgálat.
A lényeg: a srác másnap már nem hozzánk járt iskolába, hanem a legközelebbi javító-nevelő intézetbe.
Az áldozat csak szidást kapott az igazgatótól „legközelebb kiabálj, ha rád támadnak, ne légy mamlasz!”. Ezt miután az orvos megállapította, nem sikerült benne kárt tenni a pálcikával.
A Kádár-rendszer e tekintetben hatékony volt nagyon. Kevesebb mint egy nap alatt megkaphatta egy gyerek a beutalót a gyerekbörtönbe, pedig ez csak egy 6-7 éves kisgyerek volt, nem egy 14-15 éves keménykedő bűnöző.
A tiszások demagóg tüntijén egy valamit nem értek: eddig úgy tudtam, hogy plüssállatkákat iszlamista terrortámadás után kell felhalmozni, valamint bulvárcelebek halálakor (pl. Diána, a szívek hercegnője halálakor annyi plüss állat gyűlt össze, hogy aztán a halmot gépekkel kellett összeszedni és a szeméttelepre irányítani).
Eleve én nehezen viselem a plüssállatokkal örjöngést, én nagyon szeretem az ilyen játékokat: kedvenc játékmackóm 57 – ötvenhét! – éves és máig megvan, annak idején 1. születésnapomra kaptam.
Szóval a mostani heppeninget nem értem. Mindenesetre úgy tűnik, a tiszás törzsszavazó értelmi fogyatékos. Vissza fogjuk mi még sírni a klasszikus ballib átlagszavazót…
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
