A Mi Hazánk múlt hét vasárnapi tüntetése ismét egy olyan égető problémára hívta fel a figyelmet, amellyel a jobboldali radikális párton kívül aligha foglalkozik bárki is a magyar közéletben. Az ott megjelent szövetséges szervezetekkel együtt jól tudjuk, hogy nincs hátra "még pár évtizedünk", a cigánykérdés nem várat magára, hanem időzített bombaként ketyeg.
A pártot jó ideje szinte teljesen elhallgatja az országos média, a jelenlévő több mint ezer ember mégis megmutatta az egyre fokozottabb igényt a rendteremtésre. Aki jelen volt a rendezvényen, vagy látott egy-egy összefoglaló videót, az tudhatja, milyen formabontó és őszinte beszédek hangzottak el Jászapátin. Nem egy közülük – minden túlzás nélkül – az elmúlt évek legjobb politikai beszédei közé tartoznak, ugyanis kendőzetlen szókimondásukkal világossá tették: többé már nincs helye a finomkodásnak, a politikailag korrekt megnyilvánulásoknak, a lesütött szemmel való elballagásnak. S, ha van valami, ami hiányzik a magyar politikai palettáról, az pontosan a kérlelhetetlen szókimondás és a kendőzetlen őszinteség, hiszen mind a fideszes áljobboldaltól, mind pedig a balliberális koalíciótól nem számíthatunk másra, csak ócska, ódon bábszínházra, ahol mélyen lent a "pincében" kettejük között is összefutnak a szálak.
A jobboldali radikális tábornak hosszú évek alatt kellett megtanulnia, hogy a ránk leselkedő veszélyeket csak együtt, közösen győzhetjük le. Ez kellőképpen hangsúlyt is kapott Jászapátin – jobban, mint előtte bármikor – amely jelen sorok írójának véleménye szerint a rendezvény egyik legfontosabb üzenete volt.
Amit pedig nem lehet elégszer nyomatékosítani, az a vészesen fogyó idő, amely egyszersmind a végzetünket hordozza, másrészről pedig, cselekvés híján a sorsunkat is megpecsételheti. A szó szoros értelmében mi vagyunk az utolsó védvonal, utánunk már nincs senki. Ekkora szervezettségi szinttel legalábbis egész biztosan nem. Jó hír azonban, hogy sem ez, sem pedig a jobboldali radikális összefogás fontossága nem süket fülekre talált, hanem a történelmi helyzetet egyre többen átérzik és aszerint cselekednek.
Összehasonlításképpen vessük össze helyzetünket a Nyugat szintén nehéz helyzetével. Miközben nap mint nap foglalkozunk – egyébként nagyon helyesen – a Nyugat-Európában található, egyre nagyobb méreteket öltő káosszal, addig azért ne feledjük, hogy akkora lélekszámú országokhoz képest, mint Franciaország vagy Németország, mi sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Leegyszerűsítve: előbb lesz Magyarországból "cigányország", semmint teljes Franciaországból Afrika, ennek oka pedig szimplán a lakosság számaránya és az adott országok nagysága. Emlékszem, hogy annak idején ennek a ténynek a felismerése sokkoló hatású volt számomra, és egészen biztos, hogy sokan mind a mai napig nem gondolnak bele. Nem is csoda.
Amíg a kormánypropaganda csatornáin keresztül naponta értesülhetünk a bevándorlók által Nyugat-Európában elkövetett barbárságokról, addig az ún. közmédia és szolgalelkű társai mélyen hallgatnak a hazánkban található gettókról, cigányok által elkövetett visszaélésekről, bántalmazásokról, gyilkosságokról stb. A probléma nem azzal van, hogy a Nyugat-Európában történtekről értesülünk, hanem az egyenlőtlen tájékoztatással, az elhallgatással, azzal, hogy az egészet úgy próbálják beállítani, mintha Magyarország maga lenne a "földi Paradicsom", ahol aztán "minden rendben van". Ez talán nagyobb bűn, mint a nyílt hazugság, s egészen biztos vagyok benne, hogy remek felütése lenne egy disztópikus hangulatú regénynek.
Így a mi feladatunk nem csak a megoldás kidolgozására és annak érvényre juttatására korlátozódik, hanem a "kürt megfújására" is, amely felébreszti magyar embertársainkat ebből a nemzeti színűre festett, áljobboldali rémálomból. A Mi Hazánk és szövetségesei által képviselt jobboldali harmadik út pedig nem egy futottak még kategóriájú alternatíva, nem egy választható opció a sok közül, hanem az egyetlen lehetőség a szomorú vég, a lassú kínhalál elkerülésére.
Mindeközben a "rejtett erőforrások" egyre jobban elszemtelenednek, és a maguk egyszerűségével "beleásták" magukat a fajbiológiába is. Ez az elsőre talán mulatságos tény sötét mozgolódásokat sejtet a háttérben. Honnan és miért jut eszébe ilyen egy faék egyszerűségű valakinek? Magától találta ki két verekedés között, esetleg beszerzett egy-két betiltott Bosnyák Zoltán-könyvet, majd megálmodta belőle a saját elferdített verzióját? Kötve hiszem. Valahol valakik megtanították rá, belenevelték. Valakik, akik tiszta szívből gyűlölnek minket, fehér, kultúrateremtő magyarokat.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
