Ján Kubiš lesz az új államfő külpolitikai tanácsadója

Ján Kubiš lesz az új államfő külpolitikai tanácsadója

„Az elnök asszony távozásával hivatalának több alkalmazottja befejezi ottani tevékenységét. Nekem saját elképzelésem van arról, miként is működjön az elnöki palota“ – jelentette ki az újonnan megválasztott államfő.

Peter Pellegrini tanácsadója külpolitikai kérdésekben egy diplomata, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet korábbi főtitkára, volt külügyminiszter, Ján Kubiš lesz.

Hírdetés

„Örömmel tölt el, hogy egy ilyen tapasztalt diplomatát tudhatok magam mellett és kérhetem ki a tanácsait a csúcstalálkozókra és a komoly megbeszélésekre való felkészülés során” – jelentette ki Pellegrini. Hozzátette, hogy kiépíti a saját tanácsadói csapatát, megszólítva az általa fontosnak tartott területeken járatos szakembereket.

„Az elnök asszony távozásával több pozíciót illetően várhatók személycserék. Saját elképzelésem van arra vonatkozóan, miként kell működnie az elnöki palotának” – hangsúlyozta Pellegrini.

(NZS/Felvidék.ma/postoj.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »