Jakab Péter, a Jobbik elnöke Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor mai rádióinterjújára; a jobbikos politikus szerint két dologban sem mondott igazat a miniszterelnök.
„Ma azt mondta a rádióban, hogy bár itt a negyedik hullám, az egészségügy felkészült a járványra, van mindenünk az eszköztől az ápolóig. Ehhez képest épp most igényelt 66 milliárd forint hitelt a kormány az Ázsiai Beruházási Banktól a kórházaink felújítására. Az indoklás szerint azért, mert a magyar egészségügy romokban van, a lakosság beteges, az ország pedig rosszul teljesít a járvány elleni küzdelemben” – idézte fel Jakab Péter. Ennek ellenére
„Orbán épp az ellenkezőjét hazudta ma reggel. Is.”
„Aztán jött a migránsozás. Orbán szerint Nyugat-Európa migránsokkal akarja megoldani a munkaerőhiányt. A magyar kormány meg nem. Ehhez képest Borsodban a MOL – tehát egy részben állami tulajdonú cég – konténervárost építtetett kétezer, döntően török vendégmunkásnak, hogy felhúzzanak egy új üzemet. A kormány a beruházást 40 milliárd forinttal támogatja. Ebből 12 milliárd forint munkahelyteremtési támogatás. Törököknek. Magyarok helyett. Akkor hogy is van ez? A magyar kormány bevándorlókkal akarja megoldani a munkaerőhiányt?” – vetette föl a Jobbik elnöke.
Jakab Péter ezután azt közölte, hogy itt kapcsolta ki a rádiót.
„Kávéból jó a dupla, hazugságból viszont egy is sok”
– indokolta.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »