210 településen összesen 366 posta zár be ideiglenesen amiatt, hogy az amúgy veszteségesen működő Magyar Postát most az energiaválság is sújtja.
Országszerte 210 településen összesen 366 posta zár be a téli időszakra. A bezáróhelyek feladatait más kirendeltségek veszik át.
Az érintett posták működésének szüneteltetése létszámleépítéssel nem jár, a nagyjából 740 munkavállalót a környező postákon helyezik el.
Néhány postát még mindig próbálnak „megmenteni”. Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere még pénteken is akciózik, közös levélírással próbál nyomatékot adni a Magyar Postának adott ajánlatuknak. Eszerint a postabezárások ellen tiltakozó egyedi bélyegeket gyártattak – a postával – két önkormányzati helyiséget is ingyen adnának bérbe a postának, valamint a gáz- és villanyszámlát is kifizetnék a posta helyett, ha vállalnák, hogy nem zárják be az érintett kerületi fiókjaikat.
A gödi postahivatal megmentéséért petíciót indítottak a helyiek, jelen állás szerint 229-en írták alá.
Fót önkormányzata felajánlotta, átvállalja a Fót-Kisalagi posta rezsiköltségét, ha azzal elérhető, hogy az nyitva marad. A Fót 2 posta megmaradását a polgármester, Vass György levélben kérvényezte a Magyar Postánál.
Korábban mások mellett Dunakeszi polgármestere is tiltakozott a postabezárás ellen, közölve, hogy a település mérete és lakosságszáma alapján eddig is több postára lett volna szükség, amit már évekkel ezelőtt indítványozott.
A megszűnő budapesti posták sora alább olvasható, az országos, teljes lista ebben az Excel-fájlban érhető el (vagy a Magyar Posta honlapjának vonatkozó oldaláról, a szövegben szereplő linkre kattintva).
Bezáró postahivatal | Helyette elérhető postahivatal |
Budaörs 1 – OLK kirendeltség | 2040 Budaörs Gervay Mihály utca 9-11. |
Budaörs 4 posta | 2040 Budaörs Sport utca 2-4. |
Budapest – Árpádföld posta | 1162 Budapest XVI. Állás utca 43. |
Budapest – Csepel 3 posta | 1213 Budapest XXI. Szent István út 230. |
Budapest – Csepel 4 posta | 1214 Budapest XXI. Vénusz utca 6. |
Budapest – Csillaghegy posta | 1039 Budapest III. Mátyás király út 24-28. |
Budapest – Pesterzsébet 2 posta | 1204 Budapest XX. Károly utca 132. |
Budapest – Pesterzsébet 3 posta | 1203 Budapest XX. Kossuth Lajos utca 89. |
Budapest – Pesthidegkút 1 posta | 1028 Budapest II. Hidegkúti út 167. |
Budapest – Rákosliget posta | 1172 Budapest XVII. Ferihegyi út 34. |
Budapest 1 posta | 1014 Budapest I. Dísz tér 15. |
Budapest 104 posta | 1104 Budapest X. Kada utca 141. |
Budapest 119 posta | 1117 Budapest XI. Hengermalom út 19-21. |
Budapest 12 posta | 1013 Budapest I. Alkotás utca Déli pu. |
Budapest 137 posta | 1137 Budapest XIII. Szent István körút 10. |
Budapest 141 posta | 1141 Budapest XIV. Mogyoródi út 122-124. |
Budapest 145 posta | 1145 Budapest XIV. Amerikai út 25. |
Budapest 15 posta | 1015 Budapest I. Batthyány utca 1. |
Budapest 23 posta | 1023 Budapest II. Török utca 2. |
Budapest 26 posta | 1026 Budapest II. Kelemen László utca 14/b. |
Budapest 53 posta | 1053 Budapest V. Múzeum körút 31-33. |
Budapest 65 posta | 1062 Budapest VI. Andrássy út 53. |
Budapest Budagyöngye 125 posta | 1026 Budapest II. Szilágyi Erzsébet fasor 121. |
Budapest Rózsadomb Center posta | 1025 Budapest II. Törökvész út 87-91 |
(A nyitókép illusztráció.)
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »