Ismét kötelezővé tennék a maszkviseletet (Szigorításokat javasol a vészhelyzeti bizottság)

Ismét kötelezővé tennék a maszkviseletet (Szigorításokat javasol a vészhelyzeti bizottság)

Az országos vészhelyzeti bizottság szerdai ülésén jóváhagyta a veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbítását január 8-tól. A testület által elfogadott határozat ismét kötelezővé tenné a védőmaszk használatát a nyitott nyilvános helyeken is. Ugyanakkor a textil maszkok viseletét mellőznék, és kötelezővé tennék az orvosi vagy FFP2 védőmaszkok használatát a zárt és nyitott nyilvános helyeken, az egészségügyi miniszter és a belügyminiszter közös rendeletében meghatározott feltételek mellett – ismertette az Agerpres hírügynökség.

Az intézkedés alól mentesülnek az 5 évesnél kisebb gyermekek, az irodában egyedül tartózkodó személyek, a televíziós műsorvezetők és vendégeik azzal a feltétellel, hogy 3 méteres távolságot tartanak egymástól, az istentiszteleteken részt vevő személyek, amennyiben 3 méteres távolságot tartanak egymástól, továbbá a zárt vagy nyitott térben zajló rendezvények előadói, akiknek ugyancsak 3 méteres távolságot kell tartaniuk egymás és a közönség tagjai között. Nem kell maszkot viselniük a megerőltető fizikai tevékenységet végző, és/vagy megterhelő munkakörülmények között (magas hőmérséklet, magas páratartalom) dolgozó, vagy sporttevékenységet végző személyeknek sem.

Hírdetés

A járvány terjedésének megelőzésére a hatóságok javasolják, hogy az intézmények, vállalkozások vezetői ennek megfelelő intézkedéseket foganatosítsanak, mint például a dolgozók heti tesztelése, munkavégzés változó időpontokban.

A települések fertőzési mutatójának függvényében szabályozzák majd a vendéglátó egységek működését, a kulturális és sportrendezvények szervezését. A boltok és vendéglők 22 óráig tarthatnak nyitva. Amennyiben a fertőzöttség 1 ezrelék alatti, a tevékenységek zöme a befogadóképesség 50 százaléka mellett folytatható, három ezrelék fölötti fertőzöttségnél ez az érték 30 százalék, a látogatóknak és vendégeknek pedig rendelkezniük kell védettségi igazolvánnyal vagy negatív teszttel. Koncerteket, fesztiválokat szabadtéren legtöbb ötszáz személy részvételével tarthatnak, tiltakozásokon viszont mindössze százan vehetnek részt. Ahhoz, hogy a vészhelyzeti bizottság új intézkedései életbe lépjenek, a kormánynak is el kell fogadnia a javaslatokat.

 


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »