Ingyenes lesz a belépés az idei dunaszerdahelyi Felvidéki Vágtára

Ingyenes lesz a belépés az idei dunaszerdahelyi Felvidéki Vágtára

Idén számos újdonsággal készülnek a VI. Felvidéki Vágta szervezői a mára már hagyományos lovas rendezvényen. A helyszín ebben az évben is a sikabonyi reptér lesz, ahová majd a Vágtabuszok ingyenesen szállítják a látogatókat. Dunaszerdahely városa 2022. június 25-én (szombaton) várja az érdeklődőket a budapesti Nemzeti Vágta előfutamára, amelyen a belépés ingyenes lesz minden résztvevőnek. 

A hagyomány tovább él! Két év után újra elrajtolnak a fürge lovak és nyeregbe ülnek a tapasztalt lovasok, hogy képviseljék településüket az egyik legrangosabb lovas versenyen. A főszerep ezúttal is a lovaké és a lovasoké lesz, akik a budapesti Nemzeti Vágtán való részvételért mérkőznek meg. Emellett a rendezvény a hagyományok tovább örökítését, a lovassportok, a lovaglás népszerűsítését szolgálja és gyermekes családoknak nyújt kikapcsolódást. 

Családi napot szeretnénk kínálni a kilátogatók részére, amely reményeink szerint még több élménnyel gazdagítja az embereket” 

– nyilatkozta Hájos Zoltán polgármester, a dunaszerdahelyi városi hivatal épületében tartott sajtótájékoztatón. 

Hírdetés

Bóna Erzsébet, a Felvidéki Vágta szervezője tájékoztatta a jelenlévőket, hogy idén első ízben szerepel majd a vágtán a Kishuszár Vágta program, amelyre egyelőre három kishuszár jelentkezett. „Közülük is az első helyezett jut majd tovább az októberi Nemzeti Vágtára. Nagyon bízunk abban, hogy az elsők között láthatjuk majd a tapasztalt, dunaszerdahelyi versenyzőt, Egri Árpádot, aki 2015-ben volt a Felvidéki Vágta nyertese” – közölte Bóna.

Hozzátette, hogy idén nagy hangsúlyt fektetnek a termelői piacra, ezért Gazda- és Termelői piac is várja majd a látogatókat, ahol a hazai árusok portékái kerülnek a standokra. Továbbá a Kézművesek Udvarán a helyi és régióbeli kézművesek mutatják be termékeiket.

A Csallóközi ízek utcájában pedig a hamisítatlan csallóközi ínyenc falatok várják majd a vendégeket. A Kishuszár Vágta mellett ezúttal kocsitoló versenyt is terveznek a szervezők.

Egri Árpád a sajtótájékoztatón bizakodóan beszélt a felkészülésről. „Egy hónapja dolgozom együtt a jelenlegi lóval, a csere szükségszerű volt, ugyanis az előző lóból igyekeztem kihozni a maximumot, amit ő is nyújtani tudott. Eljutottunk a középdöntőig, így most ezt az eredményt szeretném javítani és akár a döntőben is versenyezni” – mondta el Egri.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »