II. Rákóczi Ferenc újratemetésére emlékeznek Kassán

II. Rákóczi Ferenc újratemetésére emlékeznek Kassán

115 éve temették újra II. Rákóczi Ferencet Kassán, aminek tiszteletére kiállítás nyílt a MaJel Rovás Központban. A tárlat bemutatja a fejedelem életét, az ő és bujdosótársai hamvainak felkutatását és hazahozatalát, majd az 1906. októberi újratemetésének legfontosabb eseményeit, mozzanatait.

Kovács Ágnes, a MaJel Rovás Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Halász György, a Henszlmann Imre Történelmi Társaság elnöke ismertette a kiállítást. Mint elmondta, eredetileg 2006 októberére, az újratemetés centenáriumára készítették. Akkor kétszer mutatták be, a Löffler Galériában, majd októberben a kassai ünnepség keretében tartott nemzetközi konferencián a város felkérésére. Egy katalógust is kiadtak, amely a tárlat összes tablóját tartalmazza.

A kiállítás négy tematikai csoportra oszlik. Az első rész II. Rákóczi Ferenc életét mutatja be születésétől a szatmári békekötésen át a száműzetésig. A második a hamvak felkutatásával, meglelésével foglalkozik, illetve ennek keretén belül a Kassára hozatal kérésével és miértjével, valamint az ehhez fűződő 1903-as kassai Rákóczi ereklye-kiállítással. A harmadik a hamvak hazahozatalát, a budapesti, kassai és késmárki események ismerteti, a negyedik pedig a kassai temetés utáni évek történéseit, kitérve a tervezett Rákóczi-szobor alapra 1908-ból, a Rákóczi-freskóra 1914-ből és a dóm falán található Rákóczi-emlékmű 1938-as leleplezésére.

Halász György hangsúlyozta, az évforduló alkalmat ad arra, hogy fokozott figyelemmel legyünk az örök értékek iránt.

A kiállítás a 115 évvel ezelőtti újratemetés legfontosabb eseményeit, mozzanatait mutatja be. Kérek mindenkit, azzal a tisztelettel emlékezzen II. Rákóczi Ferencre és bujdosótársaira, amivel a 115 évvel ezelőtt élt őseink is tekintettek a fejedelemre. Remélem, mindenki, aki megtekinti a kiállítást, egy áttekinthető képet kap az eseményekről”

Hírdetés

– fogalmazott. Hozzátette, annak idején a kiállítás egy példás nemzetközi együttműködés keretében jött létre, szlovákiai és magyarországi, kassai és budapesti intézmények közös munkájának eredményeként.

Mint mondta, míg Thököly Imrével kapcsolatban Késmárk és Lőcse vitában állt, hol nyugodjék, addig Rákóczival kapcsolatban kételynek nem volt helye, Kassa a fejedelem városa.

Véglegesen itt nyugszik tehát az a férfi, aki szabadságharca után 315 évvel is elevenen él minden szabadságszerető ember emlékezetében”

– húzta alá Halász György. Végül megjegyezte, a tárlat valószínűleg utoljára látható Kassán, ugyanis megállapodott a városi levéltár vezetőjével, hogy átadja nekik a kiállítást.

A tárlatot a Rovás XI. Őszi Artfeszt keretében láthatja a közönség, mégpedig október 13-ig hétköznaponként 10 és 18 óra között a MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában (Kassa, Erzsébet utca 42).


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »