Így látja Dan Barna a koalíciót: mindenki a reformot szeretné, csak a megvalósítással vannak gondok

Így látja Dan Barna a koalíciót: mindenki a reformot szeretné, csak a megvalósítással vannak gondok

A Digi 24 csütörtök esti műsorában az USR PLUS társelnöke kifejtette, szerette volna, hogy bizonyos kollégái a koalícióból valamivel gyorsabban haladjanak a projektek megvalósításában, de nem kívánta megnevezni őket.

A kormánykoalíciót alkotó mindhárom párt meg akarja valósítani a felvállalt reformokat, a gond ezek végrehajtásának sebességgel van – vélekedett Dan Barna miniszterelnök-helyettes.

‘A változásra és reformra való törekvés megvan a kormánykoalíció mindhárom pártjában, a sebességről alkotott elképzelések különböznek’ – szögezte le a kormányfőhelyettes.

Hírdetés

Barna az állam kisebbségi tulajdonában lévő vállalatok állami részesedésének értékesítéséről szóló törvénytervezet elfogadásának késleltetését hozta fel példaként, kifejtve, a jogszabály hatályba lépése lehetővé tette volna néhány állami vállalat tőkésítését, de az elakadt a parlamentben.

‘Ennek a reformnak már meg kellett volna valósulnia. Ősszel meg is fog történni, de veszítettünk néhány hónapot’ – szögezte le.

Véleménye szerint ugyanakkor nagyon késlekedik az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolása, a különnyugdíjak eltörlése vagy a kétfordulós polgármester-választás bevezetése.

‘Úgy vélem, hogy amint sikerül megvalósítanunk néhányat a reformokból, a koalíció számára minden feltétel adott, hogy 2024-ig kitartva modernizálja Romániát’ – tette hozzá Barna.(agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »