Így ismerhető fel, hogy edzésfüggők vagyunk-e

Így ismerhető fel, hogy edzésfüggők vagyunk-e

A testedzésfüggőség – szemben az alkohollal és a droggal – szemmel nem látható addikció, viszont minden esetben valamilyen káros következménnyel jár – olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatásában.

„A függőséget mint kifejezést kétféleképpen lehet értelmezni – mondta az InfoRádióban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi tanára. – Az egyik, hogy nagyon fontos része az életünknek, és ezzel küzdünk meg a stresszel szemben, ami után jól jövünk ki belőle, mert jól érezzük magunkat. De betegségről beszélünk, valamiről, aminek káros hatása van az ember életére; az ember nem törődik a családjával, otthagyja a munkáját, mert nem tud eleget tenni a követelményeknek, megbukik az iskolában…”

Nem lehet diagnosztizálni, pszichiátriai szakkönyvekben sem található meg – tette hozzá Szabó Attila.

„Amikor igazán diszfunkcióról beszélünk, az az a határvonal, amikor káros következményei vannak az illetőre nézve” – nyomatékosította.

„Elmegy a sportorvoshoz sérülés miatt, és nem gyógyul meg teljesen, de visszamegy edzeni annak ellenére, hogy az orvos azt mondja, hogy még várni kellene

egy-két hetet, hogy teljesen meggyógyuljon. De nem bírja ki edzés nélkül, nem bírja kezelni a helyzetet. Általában pszichés oka van ennek” – folytatta.

Hírdetés

A testedzésfüggőség lehet egy menekülési útvonal – mondta Szabó Attila.

„Kezdetben megismerem a pozitív hatását az edzésnek, tudom vele kezelni a stresszt, és belemenekülök az edzésbe. Aztán mind több és több kell belőle, hogy ugyanazt a hatást elérjem, vagyis megjelenik a tolerancia. Ebben az esetben nem elég, amennyi elég volt egy évvel ezelőtt, hanem jóval többet és többet kell, akár naponta többször is, hogy kezelni tudjam a stresszhelyzetet.”

Másik helyzet, amikor a sportoló nem ismeri fel a saját fizikai határait, vagyis úgy gondolja, hogy ő még képes többre. „Mentálisan képes is, de sajnos a teste már nem bírja” – oldotta fel a látszólagos ellentmondást.

Ez a két útvonal, amely alapján kialakulhat ez a diszfunkció – mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi tanára, aki arról is beszélt, hogy

ez a függőség inkább az egyéni sportolóknál fordul elő.

A testedzésfüggőség – szemben az alkohollal és a droggal – szemmel nem látható addikció, viszont az érintettek könnyen felismerhetik. Csak azt a kérdést kell feltenniük, hogy származik-e valamilyen hátrányuk az edzésből, veszítettek-e el valamit vagy valakit, káros-e az egészségükre – tette hozzá Szabó Attila.

Nyitókép: dusanpetkovic/Getty Images

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »