Így halad a gombaszögi pálos monostor felújítása

Így halad a gombaszögi pálos monostor felújítása

A gombaszögi pálos monostor 2021-es fejlesztéséről és az ásatás eredményeiről Orosz Örs, a Sine Metu Polgári Társulás elnöke, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője tartott tájékoztatót.

A munkálatok 2017-ben kezdődtek először takarítással majd az ásatással. A műemlékvédelmi hivatal ötven százalékát engedte feltárni a területnek, amit az idén sikerült teljesíteni. „A mi ambíciónk az, hogy a középkori járószintet bemutatva a kiálló falakat konzerváljuk” – mondta a szervezet elnöke.

A templomnak a déli fala az, ami a legmagasabban megmaradt. Mivel statikai gondok léptek fel ezen a részen, ezért visszaépítik a falszakasz eredeti támpillérét, illetve az akét ablak, amely szegélyezte a nagy falat, is visszakerül a helyére, ezzel is megtámasztva azt.

Mint megtudtuk, ez egy nagy kolostortemplom volt, a pelsőci templom analógiája figyelhető meg benne, a szentély záródása is ugyanolyan volt, mint Pelsőcön. Az idén elkezdődnek a szentély szanálásának a munkálatai is. Az alap magasságáig lesz a szentély kifalazva, majd visszakerül minden föld a helyére, így a szentély sziluettje látható lesz.

Felújításra került a templomhajó mindhárom küszöbje, a bejáraté, a szentélyé és az oldalsó a sekrestye ajtóé. A bejárathoz a helyszínen megtalált három kő visszakerült arra a helyre, ahol eredetileg volt. Így a bejárati lépcsőt száz százalékig sikerült rekonstruálni.

Az idén még tervben van az oltárok körbeásása és konzerválása, mivel azok is nagyon rossz állapotban vannak. A műemlékvédelmi hivatallal való egyeztetés után, amely kifejezetten kérte, hogy a kiegészítés idegen kőből legyen megoldva, mádi kő került beépítésre. A gombaszögi pálosoknak birtokuk volt Mádon és az eredeti lépcső sárgás színű mádi kőből készült. Így ugyanabból a bányából került felhasználásra mindkét fajta kő, csak 600 év különbséggel.

Hírdetés

A kút feltárása még nincs befejezve. A régészeti rétegig kiásták és a bedőlt eredeti kövekkel került visszafalazásra közel 5 méter mélyen.

Bebek György síremlékének másolatát, melynek eredetije Tornagörgőn található, ideiglenesen a nyolcszögletű kápolnában helyezték el. A műkőből készül tábla patináját vasrozsdával érték el, melyen a következő felirat található latinul: Itt fekszik Bebek György királynéi tárnokmester, aki a Remete Szent Pál Rendbéli barátoknak a szeplőtelen szűzhöz templomot emelt 1371-ben.

A munkálatokat és a kolostortemplom konzerválását Magyarország kassai főkonzulátusának támogatásával a Magyar Emlékhelyek program keretében sikerült megvalósítani. Az ásatásokhoz és az állagmegóvási munkákhoz a KultMinor, valamint az Interreg-pályázatokon elnyert támogatás is hozzájárult.

A 650 éves monostor értékmentési munkálatainak befejezéséhez a Startlab applikáció segítségével közgyűjtést indítottak, mivel az építőanyag áremelkedése miatt nem sikerült megvásárolni a kellő alapanyag mennyiséget.

Vasárnap 2021. október 24-én, az érdeklődőknek nyílt napot tartanak, ahol bemutatják a feltárt területet és a felújítási munkák eredményeit. Az idegenvezetéssel egybekötött sétán 13.30 órától magyarul, 15.00 órától pedig szlovák nyelven adnak tájékoztatást a szervezők.

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »