Miközben az orosz–ukrán konfliktus kapcsán felmerült Ukrajna felvétele az Európai Unióba, egyre több ország tart igényt a csatlakozásra. Ilyenek például a nyugat-balkáni országok, amelyek már évek óta az Unió „előszobájában” várakoznak.
Mint ismeretes, az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij február 28-án jelentette be, Ukrajna kéri csatlakozását az Európai Unióba. Pár nappal később már Grúzia kormánya is jelezte, hogy igényt tartana a gyorsított eljárásban történő felvételre. Grúziát 2008-ban szintén megtámadták az oroszok, így nem véletlen, hogy az Európai Unióba menekülne. Mint ahogy a Balkánon is vannak országok, amelyek már évekkel ezelőtt „beadták” csatlakozási kérelmüket.
Pont a háború kapcsán merült fel, hogy hat ország is van a Balkánon, amely veszélyeztetve érezheti magát, és amelynek biztonságot jelentene az Európa Unió. Természetesen Ukrajna megkapta a csatlakozási kérelme mellé a támogatást, az európai uniós országok, köztük Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter is kijelentette, hogy fontos ezt a folyamatot támogatni.
Ugyanakkor Ukrajnának azt is meg kell értenie, hogy ha az Európai Unióba szeretne tartozni, akkor el kell végeznie a „házi feladatot”. Meg kell értenie, hogy milyen hatalmas joganyagot kell átvennie, milyen reformokat kell végrehajtania, illetve változtatnia kell kisebbségi politikáján.
No, de menjünk Ukrajnától délnyugati irányba, a (Nyugat-)Balkánra, amely az EU bővítési politikájának első számú területe. Ez annyit jelent, hogy Albániának, Bosznia-Hercegovinának, Észak-Macedóniának, Koszovónak, Montenegrónak és Szerbiának reális esélye van arra, hogy valamikor uniós tagállammá válhat.
Ezek az országok még 2003-ban kaptak hiteles politikai ígéretet arra, hogy amennyiben teljesítik a feltételeket, csatlakozhatnak az Európai Unióhoz. Horvátországnak sikerült az, ami a többi balkáni országnak még csak ábránd: már 2013-ban az Európai Unió tagjává válhatott. A többi ország a mai napig az EU „előszobájában” várakozik. Nem árulok el nagy titkot, hogy az elmúlt években az EU nyugat-balkáni bővítése lelassult.
Ennek több oka is van, például, hogy az országok nem teljesítették a feltételeket, illetve gazdasági problémákkal küzdenek, a fő ok azonban az, hogy a térségben még mindig feszült a helyzet a nemzetiségek között. Bosznia-Hercegovinában olyannyira, hogy borulhat a daytoni megállapodás az ország föderatív berendezkedéséről. Koszovóval az a probléma, hogy nem minden ország ismeri el (Szlovákia sem, de például Spanyolország, Görögország, Ciprus vagy Románia sem az EU-ból), és az ország északi részén jelentős szerb kisebbség él, így Belgrád jobbik esetben területcserét szeretne, rosszabbik esetben akár erőszakhoz folyamodik. De nézzük meg Montenegrót, ahol szintén problémák vannak a szerbekkel, illetve az egyre nagyobb orosz befolyással.
A helyzet azonban nem olyan kiélezett, hogy maholnap háborúra lehetne számítani a térségben, de az ukrajnai események mindenkiből előhozhatják az 1990-es évek emlékeit. Mégpedig azt, hogy milyen hirtelen indultak meg a harcok, amelyek aztán olyannyira elmérgesedtek, hogy népirtásba torkollottak. Nem azt mondom, hogy lehetetlen ezeket az országokat integrálni az Európai Unióba, de világosan látni kell, hogy a hatalmas nemzetiségi problémák miatt ódzkodik Brüsszel.
Ugyanakkor magát a folyamatot meg lehet sürgetni, és az Európai Unió gyakorolhat nyomást a nyugat-balkáni országokra, hogy nemzetiségi problémáikat minél hamarabb oldják meg. Ez jelentheti mindenki számára a megoldást, hiszen minél előbb sikerül a Nyugat-Balkánt az Európai Unióba integrálni, annál kevesebb esély lesz arra, hogy kitörjön egy újabb háború a térségben. Vajon a Balkánon sikerül-e mindent időben elrendezni ahhoz, hogy az uniós expressz megérkezzen?
Megjelent a Magyar7 2022/11.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
