Hollandia 250 migránst toloncolt vissza Marokkóba

Hollandia tavaly 250 marokkói illegális bevándorlót toloncolt vissza hazájába a Rabattal megkötött toloncegyezmény alapján – közölte a De Telegraaf napilapnak adott hétfői nyilatkozatában Eric van der Burg igazságügyi és belbiztonsági államtitkár, hozzátéve, hogy a korábbinál szigorúbb megállapodás sikeresnek bizonyult.

Hírdetés

A menekültügyi hatóságok statisztikái szerint ez tíz éve a legnagyobb szám – jegyzi meg a napilap. Az államtitkár elmondta, hogy a kitoloncolási listán további mintegy hétszáz marokkói állampolgár szerepel, miután tavaly az észak-afrikai országból mintegy ezren kértek menekültstátust Hollandiától.
   
A holland-marokkói kapcsolatok megromlottak, miután a holland kormány 2018-ban bírálta az észak-marokkói Rif-hegységben kirobbant politikai tiltakozó mozgalom elnyomását. A marokkói kormány válaszul felfüggesztette a Hollandiából kitoloncolni szándékozott illegális marokkói bevándorlók visszafogadását. A De Telegraaf szerint a holland kormány az elmúlt években sokat fektetett a két ország közötti kapcsolatok javításába. A felek megegyeztek, hogy Hága kevesebbet szólal meg a marokkói belügyekről, míg Rabat visszafogadja az illegális bevándorlókat.
   
Van der Burgnak tavaly sikerült megállapodnia a marokkói belügyminiszterrel szigorúbb menekültügyi szabályokról.
   
Az államtitkár nyilatkozatában felhívta a figyelmet, hogy bár a megállapodás sikeresnek bizonyult, több, újonnan érkező marokkói bevándorló a szigorított szabályok tudatában, a kitoloncolás elkerülése érdekében már azelőtt elrejtőzött az országban, hogy kérelmét elutasították volna. „Tisztában vannak vele, hogy itt nem maradhatnak, és hogy őrizetbe veszik őket, ha elutasítják a kérelmüket” – mondta Eric van der Burg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »