Hollai Antal halálának 10. évfordulója – Szentmisében emlékeznek és új kötetet mutatnak be

Hollai Antal halálának 10. évfordulója – Szentmisében emlékeznek és új kötetet mutatnak be

Július 29-én, hétfőn este 6 órakor szentmisén emlékeznek Hollai Antal pápai káplán, c. apát, egykori esztergomi spirituális, plébános halálának 10. évfordulójára a felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János-templomban. A szentmise után mutatják be a Minden napra egy gondolat címmel megjelenő új kötetet.

A könyv Hollai Antal atya gondolatainak válogatását tárja az olvasó elé elmélkedésként az év minden napjára. A Szent István Társulat kiadásában megjelenő kötetbe azok az értékes szövegrészek is bekerültek, amelyeknek korábban nem jutott hely a halálát követően kiadott homíliáiból, bibliaórás beszédeiből, írásaiból és lelkigyakorlataiból szerkesztett eddigi három – A csend hangja (2015), Szemlélni és befogadni (2017) és Lelkigyakorlatok (2019) – könyvben. 

Minden napra egy gondolat szerkesztőinek az volt a célja, hogy olyan breviárium kerüljön az olvasóhoz, amely útitárs lehet a mindennapokban: meghívó imádságra, továbbgondolásra szánt elmélkedés, vigasztaló szó, megerősítő üzenet, napindító bátorítás. Az új kötetben rövid gondolatok szerepelnek minden napra, segítve, hogy a hétköznapokban is könnyedén és egyszerűen tudjuk olvasni Antal atya mély és eredeti gondolatait. A kötet a naptári évet veszi alapul a liturgikus időszakok figyelembevételével.

Hírdetés

A templom tömegközlekedéssel legkönnyebben az 59-es villamossal érhető el a Széll Kálmán térről, de a 102-es, 105-ös, 110-es és 112-es autóbusz is megáll a téren.

Az emlékmisére és könyvbemutatóra Hollai Antal egykori híveit, tanítványait, barátait és minden tisztelőjét szeretettel hívják és várják.

Forrás és fotó: Mihályi György, a kötet szerkesztője

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »