Híd Kárpátaljáért Program – Soltész: már 616 millió forint érkezett a segélyvonalra

Már 616 millió forint támogatás érkezett a Híd Kárpátaljáért Program által működtetett 1357-es segélyvonalon keresztül az ukrajnai menekültek megsegítésére – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Barabáson.

Soltész Miklós, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke, hangsúlyozta, hogy ez az elmúlt évtized legnagyobb támogatási összege és a magyar emberek segítőkészségének a jele.

Hírdetés

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pénzadományok mellett elsősorban tartós élelmiszerre, pelenkára van szükség, amelyeket a segélyszervezetekhez, illetve az ukrán határ mentén, Aranyosapátiban már működő, és péntektől már 8-20 óráig nyitva tartó segélyraktárba juttathatnak el az adományozók.   Ugyancsak péntektől fogad adományokat a főváros közelében, Biatorbágyon, a DHL bázisán megnyíló segélyraktár, ahová elsősorban a nagyobb adományokat, a céges és külföldi adományokat várják – fűzte hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán határ menti falvakban működő segítségpontok megteltek, ezeken a helyeken helyhiány miatt már nem tudnak adományokat fogadni. Ezért arra kérnek mindenkit, hogy a segélyraktárakban vagy a karitatív szervezeteknél helyezzék el az adományokat.

Azzal kapcsolatban, hogy kedden felkereste a határ mentén működő segítségpontokat Stephanie Woldenberg, az UNHCR, vagyis az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága közép-európai képviseletének vezetője, arról szólt: azt kérik az ENSZ-től, illetve az UNHCR-től, hogy első ütemben 11 milliárd forinttal támogassa a menekültek ellátásában részt vevő hat nagy karitatív szervezet, illetve a magyar kormány menekültek ellátását segítő tevékenységét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »