Hiába az országot összeszerelő üzemnek szánó kormányzati erőfeszítések, újabb csúcsot döntött a gimnáziumba járók aránya

Hiába az országot összeszerelő üzemnek szánó kormányzati erőfeszítések, újabb csúcsot döntött a gimnáziumba járók aránya

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2017/2018-as tanévben is rekordot döntött a gimnáziumba járó diákok aránya a kormány szándékai ellenére – derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből.

A KSH pénteken publikálta az idei tanévre vonatkozó legfrissebb adatokat, ezekből jól látszik: míg a gimnáziumokba járók száma a múlt évről az ideire közel háromezerrel nőtt, addig a szakgimnáziumba (korábbi nevén: szakközépiskola) járók száma több mint ötezerrel csökkent. Így a gimnáziumok egyre magasabb arányban nyerik a fogyatkozó gyermeklétszámért folytatott versenyt: míg idén már – az elitgimnáziumoknak számító 6-8 évfolyamos gimnáziumok tanulóit is beleértve – összesen már több mint 184,5 ezer diák választotta ezt a képzési formát, addig a szakgimnáziumokba már csak alig több mint 162,2 ezren jártak. Még látványosabb a gimnáziumok növekvő népszerűsége, ha az őket látogató diákok számát nemcsak a szakgimnáziumokkal, hanem emellett a szakközépiskolákat (régi nevén: szakiskola) és szakiskolákat (régi nevén: speciális szakiskola) választó tanulók számával is összevetjük. Így azt kapjuk: a nappali középfokú oktatásban résztvevő diákok 43 százaléka már gimnazistaként kezdte meg az idei tanévet, holott ez az arány a 2008/2009-es tanévben még csak 35 százalék volt.

A kormányzat egyébként a tavalyi tanévtől alakította át a szakképzést, a szakgimnáziumokká avanzsált szakközépiskolákban például csökkentette a közismereti, illetve természettudományos órák számát, amit sokan bíráltak. Ráadásul nemcsak az átalakítás tartalmát, de annak módját is kritizálták, ugyanis az új rendszer konkrét követelményei csak rövid idővel a tanév indulása előtt derültek ki.

Azt, hogy a szakgimnáziumok népszerűsítése egyelőre sikertelennek tűnik, maga a kormány is észlelte. A lap korábban beszámolt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) készítette tavaly decemberi háttértanulmányról, amely arról írt: "Megítélésük szerint a szakképzésbe lépők számát növelhetné egy (…) kötelező jellegű felvételi rendszer, valamint a gimnáziumi keretszámok fokozatos korlátozásának bevezetése”. Később az NGM úgy reagált cikkre: az abban említett háttéranyag a jövőbeli javaslataiknak nem képezi az alapját.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »