Hiába a győzelem, búcsúznak a dunaszerdahelyi kézis lányok a nemzetközi kupától

Hiába a győzelem, búcsúznak a dunaszerdahelyi kézis lányok a nemzetközi kupától

Ugyan hazai pályán egygólos győzelemmel, de a negyeddöntőben véget ér az EHF-kupa a dunaszerdahelyi HC DAC-nak. 

Hiába a szerb ZRK Bekament Bukovicka Banja elleni 30:29 arányú hazai siker, az odavágón elszenvedett hétgólos vereség (23:30) miatt a kézis lányok kiestek a kupából. Debre Viktor, a csapat vezetőedzője a meccs után azt nyilatkozta:

Hírdetés

Dinamikusan kezdtük a mérkőzést fergeteges hangulatú közönség előtt. Nehezen ugyan, de többnyire tudtuk tartani az előnyt, és két gólos előnnyel fordultunk. A második játékrészt álmosabban kezdtük, amit egyből megbosszultak a szerbek, néhány támadás alatt le is faragták hátrányukat. Innentől mi rohantunk az eredmény után. Többször kiegyenlítettünk, de a fáradtság miatt sok hibával játszottunk, és erőnkből annyi tellett, hogy nyerjünk, de a továbbjutástól most messze maradtunk. Végig küzdöttünk, kiadtunk magunkból mindent. Nagyon büszke vagyok a lányokra!”

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »