Eduard Heger (OĽANO) kormányfő Ján Mičovský mezőgazdasági miniszter (szintén OĽANO) lemondásával kapcsolatban kijelentette, hogy MIčovskýt olyan embernek ismeri, akinek sokat számít az igazságosság. Azt is elmondta, hogy tiszteletben tartja a miniszter döntését, illetve köszönetet mondott a szaktárca élén végzett munkájáért.
Heger azt is hangsúlyozta, hogy Mičovský egy olyan minisztériumot örökölt meg az előző kormányoktól, amelyet “tisztességtelen privilégiumok a vesztegetések” jellemeztek.
“A mezőgazdasági tárca megtisztítása folytatódik, ahogy a dotációs politika szabályainak igazságosabbá tétele is”
mondta a kormányfő.
Mičovský kedden jelentette be, hogy május 31-ével távozik posztjáról. Lépése a Szlovák Földalap igazgatójának őrizetbevételével áll összefüggésben – akit ő nevezett ki. Az OĽANO egyelőre nem közölte, hogy Mičovský él-e jogával, és visszatér-e a parlamentbe képviselőként.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »