Heger: Az új miniszterek nem ijedtek meg az energiaválságtól, és nem is félnek tőle

Heger: Az új miniszterek nem ijedtek meg az energiaválságtól, és nem is félnek tőle

A kormányfő az új miniszterektől a korábban megkezdett reformok folytatását várja.

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök elmondta, nagyra értékeli az újonnan kinevezett külügyminisztert, Rastislav Káčert, ugyanis világos európai és transzatlanti álláspontokat képvisel.

Nem félek és soha nem is féltem

– reagált Káčer arra, hogy a leköszönő miniszterek azt mondták, politikai öngyilkosság lenne hivatalba lépni, amennyiben Igor Matovič (OĽaNO) a kormányban maradna.

Káčer hozzátette: mivel egy kritikus időszakban vagyunk, ezért azonnal elfogadta Heger külügyminiszteri poszt betöltésére tett ajánlatát.

Hírdetés

A kormányfő Karel Hirman gazdasági miniszter kapcsán azt mondta, kiváló önéletrajzzal rendelkezik, egyúttal kiemelte, jól ismeri az energiaválságot, mivel már 2009-ben is részt vett az energetikai problémák megoldásában.

Nem ijedt meg az energiaválságtól, és nem is fél tőle

– húzta alá Heger.

Karel Hirman közölte, Szlovákia példát vehetne Csehországtól, ahol az árplafonok bevezetése mellett döntöttek, meghatározva a lakossági fogyasztók számára a villamosenergia- és gázárak felső határát.

(Denník N)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »