Házszentelés a Győri Egyházmegyei Karitásznál

Házszentelés a Győri Egyházmegyei Karitásznál

Kálmán Imre püspöki irodaigazgató, szemináriumi prefektus február 8-án ünnepélyes keretek között megáldotta a Győri Egyházmegyei Karitász központjának épületét és a benne dolgozókat, hogy a szervezet idén is az áldás közvetítette isteni kegyelemmel megerősödve végezhesse szeretetszolgálatát.

A rövid szertartás elején Salamon király imája hangzott el az aznapi liturgia olvasmányából, melyben a választott nép felkent vezetője az Urat kéri, hogy vegyen szállást a frissen felépített jeruzsálemi templomban. Imre atya rövid elmélkedésében az emberi világ szükségleteinek és az Isten áldásának találkozásáról elmélkedett, illetve hangsúlyozta: különösen fontos a kegyelmi erőforrás mindazok számára, akik a rászorulók segítésére szentelték magukat.

Hírdetés

Forrás és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »