Hatalmas kincset találtak egy budapesti lakásban

Hatalmas kincset találtak egy budapesti lakásban

A magántulajdonban lévő reliefet Selmeczi György belsőépítész, látványtervező fedezte fel másfél évvel ezelőtt egy nagykörúti lakásban, amely korábban zongoraszalonként működött.
A kép száz éve ugyanazon a falon lógott – hangsúlyozta Selmeczi György az egyesület keddi közgyűlésén.
A kutatását a domborművön olvasható cím alapján indította el. A arannyal, szabadkézzel festett gipsz dombormű keletkezési éve 1890 és 1892 közé tehető.

Vizsgálódása alapján az alkotás tervezője, a domborművön látható Apolló-relief alkotója és megrajzolója Gustav Klimt (1862-1918) volt. A plasztikát Gustav Klimt fiatalabb testvére, Georg, esetleg másik öccse, az 1892-ben elhunyt Ernst készíthette el, feltehetően Gustav közreműködésével.

Feltételezése szerint a dombormű a 19. századi osztrák Ehrbar zongoragyár magyarországi képviseletének megrendelésére készült az 1896-os millenniumi ünnepségekre. Mint elmondta, a sík, dísztelen felületek és a tipográfia jellegzetességei tanúskodnak arról, hogy korai szecessziós műről van szó.

Hírdetés

Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendkívül magas művészi értéket hordozó relief is gipszből készült, mint Klimt egy későbbi alkotása, a Beethoven-fríz,
valamint az Ehrbar-relief elkészítésénél is aranyat használt, amely meghatározta Klimt későbbi alkotói korszakát.

Kifejtette, hogy a kompozíciós hasonlóságokon túl sikerült rátalálni néhány díszítő motívumra is Gustav Klimt munkásságában, amelyeket jellemzően ő használt és a reliefen is szerepelnek: ilyenek többek között a hullámvonal, a babérfüzér és a domborművön látható líra.

Hangsúlyozta, hogy a relief előkerülése és kutatása árnyalja a Gustav Klimtről alkotott képet, a mű új kutatási irányokat nyithat meg az előkerült adatok alapján – tette hozzá a belsőépítész.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »