A második félidő elején félbe kellett szakítani a szombati a Belenenses-Benfica portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzést, miután az eleve kilenc emberrel kiálló hazai csapat hat játékosra fogyatkozott.
A koronavírus tizedelte házigazdák kezdőjében a kilenc futballista közül kettő kapus volt.
A Benfica kihasználva az egyenlőtlen küzdelmet, a szünetig 7-0-s előnyre tett szert, majd
a pihenő után a Belenenses már csupán hét emberrel tért vissza a pályára.
A találkozót akkor fújta le a játékvezető, amikor az újrakezdés után két perccel Joao Monteiro, a hazaiak középpályást játszó hálóőre leült a fűre, mondván, nem tudja folytatni a küzdelmet. A bíró a szabályok szerint járt el, nevezetesen, hogy egy csapatot legalább hét főnek kell alkotnia.
Az elnök, Rui Pedro Soares azt mondta,
szerették volna elérni a Benfica elleni összecsapás halasztását, de nem jártak sikerrel az illetékeseknél.
„Mindannyiunk szégyene, hogy ma itt pályára kellett lépnünk” – kommentálta a történteket az egyesület vezetője.
A Benfica elnöke, Rui Costa is hasonló véleményen volt.
Nekünk sem tetszett, hogy ilyen körülmények között kellett játszanunk, de minket is kényszerítettek.
Nagyon sajnálom, ami ma történt. A portugál futball és az egész ország történetének sötét fejezete volt ez” – fogalmazott.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »