Hamis szólamok

Hamis szólamok

Egészen nyugodtan kijelenthetjük, hogy az orosz-ukrán háború nem csak a mindennapjainkat, de a közéletet és az eddig megszokott vetületeit is fenekestül felforgatta. Új lövészárkokat húzott, de úgy, hogy a régiek nem kerültek betemetésre – hogyan is kerülhettek volna. A katyvasz eredménye, hogy amíg idehaza és Európában is többször éri a vád a Fideszt, miszerint Oroszország mellett áll a háborúban, így szükségszerűen az egykori Szovjetunió elvi szövetségese, addig a liberálisok próbálnak tetszelegni a szabadságot képviselő erőként. Így eshetett meg, hogy Magyarországon a Momentum egyre inkább antikommunista hangnemet üt meg, míg a Fideszt a kommunizmussal való összejátszással gyanúsítják.

Hirtelen fontosak lettek nekik az antikommunista szólamok, 1956 öröksége, vagy a bolsevizmus elleni harc. Persze, feltételezem, nem lövöm le a poént, ha már most leírom, micsoda álnok hazugság ez a részükről, de egy évvel ezelőtt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy valaha – legyen igaz vagy sem – ilyen kijelentéseket hallok a liberális párt felől.

Hogy Orbánék mennyire támogatják Oroszországot, vagy mennyire nem, illetőleg a mostani orosz hatalom mennyire folytatólagos a Szovjetunióval, ezúttal mellékes. Ugyanis ahhoz, hogy teljes képet kaphassunk, nem csak ezekkel kell tisztában lenni, de ugyanúgy át kell látni az „antikommunista” baloldal hazugságain is.

1956. november 4-én hajnalban, egy szovjet intervenció keretében vérbe fojtották a magyar antibolsevista szabadságharcot, ezzel megpecsételődött a magyar antikommunista jövő reménye. Erről megemlékezett a Momentum is, párhuzamot vonva a mostani ukránok és az akkori magyarok között. Ez így önmagában azért meglehetősen erős leegyszerűsítés, de igazából baj nincs vele, vita tárgyát képezheti. Azonban azzal már igen, hogy a Momentum hirtelen „antikommunizmusától” vezérelve mihamarabbi kiállást sürget Ukrajna mellett, amit a XIII. kerületi szervezetük egy meglehetősen furcsa akcióval pecsételt meg, hogy aztán Tompos Márton országgyűlési képviselőjük a Facebook-oldalán a világ elé tárja a „művet”.

A Vizafogónál található Moszkva sétányt ugyanis átragasztották Kijev sétánnyá, mintha ennek bármi köze lenne a szomszédban dúló háborúhoz. Mire volt jó ez, vagy mit szerettek volna kommunikálni vele? Ugyanis ez inkább hajaz egy politikai érdekek által vezérelt egyszerű ruszofóbiára, semmint következetes antibolsevista ideológiára, világnézetre.

Emlékszünk még az előző akciójukra, amikor a szabadság téri kommunista förmedvényt takarták le a magyar trikolórral? Az ember első látásra még támogatná is, csak az az érdekes, hogy mielőtt Putyin megindította az ukránok elleni háborút, a Momentum brigádját egyáltalán nem zavarta a magyarságot porig alázó monstrum. Ezt az álságos hozzáállást pedig csak erősíti a sétány átnevezése is.

Hírdetés

Félreértés ne essék, egyáltalán nem azt állítom, hogy a mostani Oroszország és az egykori szovjet között nincs kontinuitás – aki követi az írásaimat, ismeri a véleményemet is –, vagy, hogy a Fidesz nem ugyanúgy érdekből politizál, mint a balliberális oldal, de nem lehet elmenni amellett, milyen vastag rinocéroszbőrt növesztett magára a Momentum a hazug antikommunizmusukkal együtt.

Egyébként nem magát a „Moszkva” kifejezést siratom – habár továbbra sem értem, mi vele a baj – csak az a beszédes, hogy nem valami magyar vonatkozású, vagy kvázi semleges névre cserélte le jelképesen a Momentum csapata, hanem rögtön sikerült azt a „szöges ellentétévé”, Kijev sétánnyá alakítani. Ezen a ponton pedig sokadszorra is egyértelművé válik, hogy a Momentum antikommunizmusa nem más, mint egy Nyugat által szállított pillanatnyi érdek, amire természetesen hű helytartóik azonnal felültek. Ha maholnap ugyanez az oldal a marxizmus jegyében harcolna Oroszország ellen, a momentumosok lennének a legnagyobb marxisták. Tény.

Mellesleg nekem erről az egész átnevezősdiről rögtön egy hasonló – szintén általam is megírt – nyári eset jutott eszembe, csak a másik oldalról. Akkor érthetetlen módon a Bajza utcát ragasztották át Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin utcára, ami annyiból rosszabb, mint a Momentum akciója, hogy itt ráadásul egy teljesen elfogadható, magyar vonatkozású utcát sikerült átnevezni.

Természetesen a Momentumnak nem csak az antikommunizmusa hamis, de a Fidesszel kapcsolatban is félreérthetően kommunikál. Orbánék ugyanis egyáltalán nem nevezhetők Oroszország feltétlen csatlósának, egyértelműen két kapura játszanak, Putyinék felé tett gesztusokkal, néhol álrebellis, ám következetesen Brüsszel-vazallus politikával vegyítve. Ennek egyik iskolapéldája, ahogyan lereagálták az orosz vezető „revíziós terveit”, ami persze egy szándékos magas labda volt a magyar, a lengyel és a román kormány felé.

Ilyen és ehhez hasonló akciókkal sajnos fennáll a veszély, hogy a Momentum alapvetően jó szándékú, antibolsevista embereket is megtéveszt, nekünk pedig az a feladatunk, hogy erre a mesterkedésre rávilágítsunk. Ugyanis nem a Fidesz az egyetlen magyarországi párt, amely hamis szólamokkal játszik.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »