Hamis példaképek – Nagy Imre helye a történetírásban (II. rész)

Hamis példaképek – Nagy Imre helye a történetírásban (II. rész)

A két világháború közötti, illetve a második világháborús időszakkal folytatjuk Nagy Imrének, a "mártír miniszterelnöknek" bemutatását. Nagy 1921 nyarán tért haza Magyarországra, ahol dolgozni kezdett, majd politikai aktivistaként is működött, illetve földmunkásmozgalmat szervezett.

1922-től 1927-ig tisztviselő volt az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál. 1922-től 1925-ig a kaposvári szociáldemokrata pártszervezetnél aktivistáskodott, illetve be is lépett a pártba, ahonnan a vezetőséggel folytatott éles viták miatt még 1925 májusában kizárták. 1921-től 1927-ig bezárólag összesen három évet töltött börtönben, megszakításokkal.

Hiába az ellenforradalmi berendezkedés, a "jó magyar" kéz kezet mos szokás miatt a történelmi Magyarország elveszejtésétől terhelt szociáldemokrácia legálisan működhetett hazánkban. Mikor máskor is történhetett ez, mint a jobbliberális történészek által felmagasztalt "bethleni konszolidáció" idején? A Bethlen-Peyer-paktum néven elhíresült, eredetileg titkos megegyezést 1921. december 22-én írta alá Bethlen István, Magyarország akkori miniszterelnöke és Peyer Károly, a Szociáldemokrata Párt elnöke. Hiába a történelmi terheltség, a bethleni politika inkább a békét választotta az akkor még illegálisan működő szociáldemokratákkal. A Bethlen-Peyer-paktum értelmében tehát a szociáldemokraták tovább működhettek, igaz, szűkített keretek között. Nem szervezhették be a pártba a közalkalmazottakat, vasutasokat, de a propagandatevékenységüket is korlátozták, nem szervezhettek tömegsztrájkokat, köztársasági propagandát sem folytathattak. A párt viszont újraszervezhette szakszervezeteit ("politikamentesen" – ez már akkor is fából vaskarika volt), pártszervezeteket alapíthatott, pártrendezvényeket szervezhetett, kiadványokat jelentethetett meg, és ami a legfontosabb, indulhatott a választásokon, amely biztosította, hogy a szociáldemokratáknak 1944-ig bezárólag teljesen legálisan volt parlamenti képviselete az országgyűlésben.

A Bethlen-Peyer-paktum véleményem szerint a bethleni konszolidációs politika első nagy csődje volt, amely egyszersmind szembement az akkori forrongó Európa atmoszférájával is. Németországban a nemzetiek és az internacionalisták élet-halál harcot vívtak, tőlük pár száz kilométerre pedig az itthon elkövetett bűnök és mulasztások ellenére a szociáldemokraták legálisan működhettek, holott a kormányzatnak minden ereje és lehetősége megvolt rá, hogy az ellenkezőjét csinálja. A paktum igazi nyertesei maguk a szocdemek voltak, hiszen legálisan, biztosított keretek között tudtak nyugodtan szervezkedni, amelyhez még parlamenti képviselet is dukált (1922-től). A nemzetközi munkásmozgalom és a hazai keményvonalas kommunisták persze "árulónak" bélyegezték Peyeréket, ami utóbbiakat nem igazán hatotta meg – teljes joggal. A paktum aláírásának köszönhetően a Magyarországi Szociáldemokrata Párt egészen 1944-ig egyeduralkodó volt a magyar politikai fősodrat baloldalán, az illegálisan szervezkedő kommunisták később is csak a szovjet szuronyoknak köszönhették befolyásukat. Persze mindez nem azt jelenti, hogy a szocdemek és kommunisták között ne lett volna ezer meg ezer (politikai) kapcsolat. A XX. századi magyar történelem bizonyította, hogy a hatalom közelében a szocdemeknek mindig első dolga volt lefeküdni a jóval agresszívabb kommunistáknak, így a magyarországi szociáldemokráciát meglehetősen nehéz a "keményvonalas kommunizmus" nélkül értelmezni. Egy populárisabb példával élve olyanok voltak, mint az a könnyűvérű leány, aki ugyan mindig azt bizonygatja, hogy "nem akar semmit" az adott férfitól, ám némi alkohol hatására már minden alkalommal "máshogy vélekedik". Így ha "hivatalosan" nincsenek is együtt, némi ráhatással már egymás karjaiba borulnak.

Visszatérve Nagy Imréhez, már ekkor is megmutatkozik keményvonalassága, hiszen ő maga is a szociáldemokraták módszerei miatt keveredett vitába a vezetőséggel. Már 1925 nyarán megkeresték a KMP (Kommunisták Magyarországi Pártja) vezetésétől, ugyanebben az évben belépett az akkor alakult Magyarországi Szocialista Munkáspártba (MSZMP), amely legálisan működhetett, és valójában a KMP fedőszervezete volt. Az MSZMP égisze alatt a KMP működött, így ellenségesen viszonyultak a "hatalommal kiegyezett" szocdemekhez is. 1927-ben végül betiltották a sorozatos letartóztatások és az agresszív propagandájuk miatt. 1928 márciusában maga Nagy Imre is Bécsbe emigrált, miután 1927-ben rövid ideig ismét letartóztatták.

A későbbi miniszterelnöknek ekkor már családja volt. 1925. november 28-án vette feleségül Égető Máriát, egy helyi szociáldemokrata vezető lányát, 1927. április 13-án született meg gyermekük, Erzsébet. 1928 márciusát követően Nagy többször járt illegalitásban Magyarországon, így vezette a KMP "falusi osztályát" is.

Hírdetés

1930. feburárjában és márciusában küldöttként részt vett az illegális KMP II. kongresszusán, melyet a Szovjetunióban tartottak. Itt – életében először – "jobboldali elhajlással" vádolták, amely miatt önkritikát gyakorolt. Szükség is volt rá, hiszen családjával nem tért vissza se Bécsbe, sem pedig Magyarországra. A szovjet vezetés engedélyezte kérelmét, hogy az országban maradhasson, így Nagy egészen 1944 októberéig a Szovjetunióban maradt.

1930-tól majdnem hat évig dolgozott a Komintern égisze alá tartozó Nemzetközi Agrárintézetnél mint "tudományos munkatárs", de 1931 és 1932 között a vezetőségi tagja volt a Nemzetközi Lenin Iskola káderképző magyar részlegének is. 1933-ban oroszul, majd 1934-ben magyarul is megjelent A magyar parasztság helyzete című munkája, ám az 1936-os év eleje törést hozott Nagy Imre politikai karrierjében. A sztálini tisztogatás és Kun Béla feljelentése nyomán – aki szintén a Szovjetunióban tengette napjait – kizárták a pártból, amelynek fő oka egyrészt az volt, hogy Nagy Imre nem akarta felvenni a szovjet állampolgárságot, másrészt pedig feleségének 1935-ös magyarországi látogatása, amely minimum "gyanús" volt a bolsevista hatalom szemében. 1936. február 1-jén az Agrárintézettől is elbocsájtották, ettől kezdve cikkíróként és a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának munkatársaként működött. Három évvel később, 1939 februárjában visszavették a pártba.

1940 és 1944 között – tehát már a háború idején – magyar nyelvű rádióműsorokat szerkesztett. Ennek kiemelt fontosságát akkor értjük meg, ha tisztában vagyunk a rádió korabeli jelentőségével, amelynek forradalmi szerepe a jelenkori Facebookkal vetekedett. Az illegálisan működő rádióadásokon keresztül tudtak kapcsolatot teremteni a Magyarországon illegalitásban dolgozó kommunistákkal, akik különböző rejtekhelyekről működtettek vevőkészülékeket. Utóbbiakat mind felderíteni és felszámolni szinte lehetetlen volt, hiába dolgoztak rajta gőzerővel a Horthy-, később pedig a Szálasi-korszakban is. 1944. szeptember 16-tól Nagy Imre lett a magyar nyelvű adások felelős szerkesztője. Szintén szeptemberben kidolgozta az MKP (Magyar Kommunista Párt) földreform-tervezetét. Szovjetbeli tartózkodása során volt kapcsolata a szovjet OGPU-val, később pedig az NKVD-vel is. "Vologya" fedőnéven végzett ügynöki tevékenységének részletei mind a mai napig részben feltáratlanok, sőt, maga a tevékenység baloldali történészek által megkérdőjelezett. Ami bizonyos, hogy ebbéli működése során "jó elvtárshoz" méltóan jelentgette fel politikai ellenlábasait, vagy éppen ártatlanokat, akikre a halál, vagy hosszú börtönévek vártak. 1941-ben még önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe is, ahol az NKVD egyik különleges alakulatánál teljesített szolgálatot. Nyilván erre nem lett volna lehetősége akkor, ha korábban ne lett volna kapcsolata a szovjet titkosszolgálattal.

1944 ősze sorsdöntő időszak volt a magyar történelemben. Nemcsak a Horthy-féle árulás, hanem a Szovjetunióban élő emigráns kommunisták hazaszivárgása is egyre inkább nehezítette Magyarország háborús szerepvállalását. Ahogy haladt előre a front, a szovjet által megszállt hátországban mintha csak a csatornákból bújtak volna elő, hogy az eddigi aknamunka helyett nyíltan is megkezdhessék szervezkedésüket. Nagy 1944. október 27-én Szegedre utazott olyan emberek társaságában, mint pl. Gerő Ernő vagy Révai József, hogy nekilássanak a politikai szervezőmunkának.

Ezt követően Nagy Imre politikai karrierje tovább ívelt felfelé. A szovjet szuronyok árnyékában kialakuló új rend egy központi figurája lett, aki ugyanúgy részt vett a kommunisták befolyásának növelésében mint a "fasiszta háborús bűnösök felelősségre vonásában". A "nemzet mártírja" szemrebbenés nélkül járult hozzá a szovjet ellen "fegyverrel vagy tollal harcoló" emberek akasztásához, de később lelkesen telepítette ki a magyarországi németeket is.

A "felszabadítás" következő állomásaként már odáig jutott, hogy 1944. december 1. és 5. között Rákosi és Gerő oldalán a Kremlben tárgyalt Sztálinékkal a magyarországi politikai irányvonalról, a felállítandó ideiglenes kormány részleteiről, személyi összetételéről. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány végül december 22-én alakult meg Debrecenben, Nagy Imre pedig földművelésügyi miniszter lett. A kormányban – persze szovjet befolyás alatt – minden olyan politikai erő helyet kapott, akik Magyarország háborús erőfeszítéseit aláásva részt vettek abban, hogy az ország a vörösök kezére jusson. Az árulók között találjuk természetesen a kommunistákat, a "hálás" szociáldemokratákat, de a később szintén "mártírnak" beállított, valójában csak a saját sanyarú sorsukat megérdemlő kisgazdákat is.

Nagy Imre az Ideiglenes Nemzeti Kormányban betöltött szerepével zárjuk a második részt. Még magyar földön is javában dúlt a háború, amikor Nagy Imre és elvtársai már javában a szovjet akaratának érvényesítésén dolgoztak. A harmadik részben a megszállás éveivel, az államszocialista időszakkal foglalkozunk majd.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Az első rész: Hamis példaképek – Nagy Imre helye a történetírásban (I. rész)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »