Hálaadó istentisztelet keretében avatták fel Bős új református templomát – KÉPEKKEL

Hálaadó istentisztelet keretében avatták fel Bős új református templomát – KÉPEKKEL

A hívek adományaiból, a helyi református közösség gyűjtéséből és nagyrészt Magyarország Kormánya támogatásával épült fel az első református templom Bősön, melyet hálaadó istentisztelet kíséretében adtak át a helyi híveknek. A szertartáson Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke hirdetett igét, de többek között beszédet mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is.

Az istentiszteleten Oros Csaba, bősi református lelkipásztor köszöntötte a híveket. Géresi Róbert püspök prédikációjában elmondta, hogy nemcsak Bősön örülnek most, hanem az egész egyházi közösségben, mind a 320 felvidéki gyülekezetben, hogy Isten kegyelméből imádságnak a háza nyílhatott meg ezen a nagy napon.

Nem volt itt református templom. Most pedig van. Hogyha a Szentírásnak a tanúságtételét vesszük alapul, akkor érezhetjük mindannyian, hogy Isten teremtő hatalmának valóságával találkozunk egy ilyen pillanatban”,

mondta a püspök.

Oros Csaba lelkipásztor a hívek előtt elmondta, hogy Bősnek ezidáig nem volt református temploma.

1965-ben a helyi nyugdíjas otthonban már imádkoztak egy gyülekezet létrejöttéért. 1993-ban ifj. Görözdi Miklós, amikor szolgálatát töltötte szintén az idősek otthonában, megfogalmazódott benne, hogy a bősi reformátusságot össze kellene gyűjteni. Ezért istentiszteletet hirdettek a kultúrházban, a helyi községházán. Én magam 1995-től kezdtem a szolgálatot. Egy jelentős dátum 1997. november 23., amikor Mikó Jenő vezette a közgyűlést, és ahol megalakult a Bősi Református Leányegyházközség. A közgyűlésen 20 alapító tag kimondta, hogy a dunaszerdahelyi református anyaegyházhoz fog tartozni és így az igehirdetés nyelve a magyar”,

elevenítette fel a helyi egyházközösség megalakulását Oros Csaba. Az istentiszteletek a mozi épületében, később a Csemadok székházában folytatódtak.

Hírdetés

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette, hogy ha Bős város vezetése nem fogott volna össze az itt élő emberekkel, akkor bizonyára most nem lennénk itt ebben a csodálatos templomban.

A templom fizikailag kész van. Kő, fa, acél és más anyagok alkotják, szép és praktikus is. Az a kérdés, hogy mi lesz a folytatás? Az a kérdés, hogy a lélek és az imádság helye lesz-e? Ha szabad kérnem önöktől, akkor telítse be ezt a templomot a lélek és az imádság”,

kérte a híveket az államtitkár.

Dr. Fenes Iván, Bős polgármestere hangsúlyozta, hogy mindannyian összetartozunk itt a Felvidéken, és itthon vagyunk.

Európa nyugati részén már nem szokás a kisded jászolához járulni, a templomokat kiürítik, ledöntik vagy másoknak adják. Kioltják a mécsesek lángját, sötétbe borítják az egyre kétségbeesettebben bolyongó lelkeket. Azonban a gondviselőnek hála, nálunk, Bősön még hajlékot emelünk a Teremtőnek. Örömmel tölt el, hogy református testvéreink közösségformáló erőt találtak, s templomtornyuk újabb jelre utal a végső igazság felé.”

Az istentiszteleten felszólaltak és ajándékot hoztak magyarországi egyházközösségek lelkipásztorai is.

A templomavatáson Géresi Róberten, Oros Csabán, dr. Fenes Ivánon és Soltész Miklóson kívül jelen volt még Porubán Ferenc főgondnok; Rákos Lóránt egyetemes lelkészi főjegyző; Fazekas László emeritus püspök; Görözdi Miklós esperes; dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete; dr. Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja; Czimbalmosné Molnár Éva, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidékért felelős főosztályvezetője; Berényi József, Nagyszombat megye alispánja; Forró Krisztián, a Szövetség párt elnöke; Mészáros Árpád, Bős község alpolgármestere; dr. Somogyi Alfréd, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja és dr. Lévai Attila dékánhelyettes; Molnár Sándor zsinati főtanácsos, továbbá Molnár Rudolf egyházmegyei gondnok.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »