Az álmodozások kora lejárt. Reggel van. Galambok búgnak az ablakomba hajló fák koronájában. Halogatom még az igazi ébredést, dajkálom az utolsó álomképet: sárga virágtengerrel borított mezőben fekszem. Jó így szenderegni.
Érezni a természet örök rendjét. Mert a nagy egészben rend van. Leírhatatlan szépség. A hóesésben a végtelenül sok, soha nem egyforma apró pihe együtt maga a teljesség. Máig szeretem a nagy havazásokat. A nyári kiadós záporokat, a zivatarokat is. Meg az égre hirtelen felrajzolódó szivárványt, mert ilyen színskálát csak isten képes festeni és megmutatni a saját képére gyúrt teremtményének, mint egykor Noé apánknak, jelezve, hogy a büntetésnek vége.
Pedig ma már a szivárványom sem lehet zavartalan. Megbecstelenítették. A feslett, csicsás és ízléstelen, rongyba szőtt tarkaságot, a romlás jelképét nevezik szivárványnak, s gőgös önteltséggel huszonegyedik századi bábeli tornyok ormára tűzik, tüntetőn lobogtatják, tolják arcába kicsinek, nagynak szemérmetlen magamutogatók azt hirdetve: így szép Európa (a világ), így az igazi.
Hogy közben porban csúszkálnak, tobzódnak saját emberi mindenhatóságukat hirdetve, észre sem veszik. Őrült Nérók, önjelölt tudástagadó mindentudók, megbűvölt élvhajhász, mindenhatósági komplexusban szenvedő politikus-hatalmasok a feslettség rabszolgáivá változtatnak egyre nagyobb tömegeket.
A természet örök rendjét igyekeznek átírni, tűzzel-vassal is, ha kell, ne legyenek kétségeink. A most éppen progresszívnek nevezett tanok hirdetői szavaink értelmét veszik el. Ha színpadon látnám vagy mozivásznon, még tetszene is, hogy a látnok drámaíró micsoda görbe tükröt állított napjaink értéket és mértéket veszett emberfaja elé! Csak hát a helyzet komolyabb. Abszurd műalkotás ilyet feltételezni sem tud.
Végképp emancipálódott, női mivoltukból teljesen kivetkőzött politikus „nők”, akiktől azt reméltük, szebb és jobb lesz majd tőlük és általuk a világunk, artikulálatlanul üvöltöznek, országot, nemzetet, népet gyalázó (fel)jelentés-förmedvényeket írnak, törvénybe foglalják a romlást – és számon is kérik annak betartását, merthogy azt ők egyetemes emberi alapjoggá és szabadságjoggá tették. LMBTQI-övezetté nyilvánították az Európai Uniót. Van, ahol már törvénybe foglalták, hogy „férfi” is szülhet. (Biológiailag ugyan nőnek kell lennie, különben nem megy a dolog, de világunk progresszív igehirdetőinek elég, ha azt állítja magáról, hogy ő férfi.) Mert joga, sőt alapjoga van rá. Anyám, én nem ilyen Európát akartam. Szerettem s elfogadtam, hogy ember embernek hóhéra ne lehessen, mert az ószövetségi „szemet szemértet” és felülírja az Úr, amikor azt mondja: a bosszú az enyém. Lassanként és módszeresen az emberi élet szentsége és sérthetetlensége új értelmezést nyert. Ártatlanokat – meg nem született gyermekeket – megölni szabad, sőt alapvető „női” jog, szuperprogresszív helyeken még gyermeke megszületése pillanatában is dönthet így a nő a „testéről”.
Az ún. kegyes halál, az eutanázia is járványosan terjed; súlyos testi fájdalmaknak kitett gyógyíthatatlan idős betegekkel kezdődött, ők asszisztált öngyilkosságot kérhettek. Halálos méreginjekciót, mint a sorozatgyilkosok mondjuk Amerikában.
De mert mindenki lép egyet, a progresszív törvénykezés sem maradhat tétlen. A gazdag Nyugat egyik-másik országában már a szülő is dönthet úgy nagybeteg gyermeke helyett, hogy „kegyes” lesz hozzá. Szülő 1 és Szülő 2 hóhér 1-gyé és hóhér 2-vé lép elő. Törvényesen. És már pszichés betegségek is indikálhatják az eutanázia engedélyezését. Elvégre egyre több az idős demens ember, de a pszichés problémákkal küszködő gyermek is! Progresszív alapjog ebből is lesz. S előbb-utóbb hóhérrá válhatunk valamennyien a szivárványos zászlók alatt hirdetett „méltóságteli élet” jegyében. Ha hagyjuk.
Hagyjuk?
Megjelent a Magyar7 2021/29.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
