Kínoztak-e ukrán katonák orosz hadifoglyokat, vagy oroszok öltöztek-e be ukránnak, és kínozták magukat? Mit tegyünk, ha már a szemünknek sem hihetünk?
A bevezető egy valós helyzetre reagál. A napokban felkerült az egyik videómegosztóra egy ötperces videó, melyen azt látni, hogy ukrán katonák vernek és kínoznak orosz hadifoglyokat.
Hasonló jellegű videók mindkét oldalon készültek. És, sajnos, azt kell mondani, a hadifoglyok verése, még ha felháborító is, az enyhébb esetek közé tartozik.
Még a mainstream, irányadó, mindannyiunk által elérhető közösségi oldalakon és videómegosztókon is láthatunk borzalmas felvételeket, a senki által nem ellenőrzött darkweben, az internet sötét oldalán pedig csak a valóban erős idegzetűeknek ajánlott búvárlatokat tenni. Tegyük a kezünket a szívünkre: valóban azt gondoljuk, hogy a hadviselő felek tartalékosból mozgósított, utolsó bakája is tételesen ismeri a hadifoglyok jogait szavatoló III. Genfi Egyezményt?
Vagy, főként, ha gyermekként hallhattuk nagy- és dédapáink történeteit az „orosz fogságról” – a tárgyszerűség végett tegyük hozzá, hogy ebben az időben az ukránok is a Vörös Hadsereg részét képezték – elképzelhetőnek tartjuk, hogy a fogolytáborokban, noha nem lenne szabad, azért elcsattan egy-két pofon? Az oroszokat kínzó ukránokról szóló videó kapcsán Valerij Zaluzsnij ukrán tábornok sietett kijelenteni: „az ellenség gyárt és terjeszt videókat az orosz hadifoglyokkal való embertelen bánásmódról, hogy ezzel diszkreditálja az ukrán fegyveres erőket.”
A mennyiség akadályozza a szakértői munkát
Az ilyen helyzetekben ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy valódi, vagy álvideó-e az, amit a telefonunk képernyőjén látunk. Természetesen e videók elemzésének van egy módszertana.
Meg lehet vizsgálni a videó metaadatait; meg lehet hallgatni a szereplők által beszélt nyelvet, következtetni lehet az esetleges nyelvjárásra. Meg lehet vizsgálni az egyenruhájukat, felségjelzéseiket, rangjelzéseiket, jelvényeiket, zászlóikat, egyéb katonai azonosítóikat, fegyvereiket, más katonai és polgári kiegészítőiket, tetoválásaikat, ha láthatók a felvételen. Képkockánként át lehet nézni a videót, mert előfordulhat, hogy egy-egy svenkelés, vagy más kameramozgás során olyasmit rögzítettek, ami az eredeti szándékban nem szerepelt, illetve helyiségek és járművek ablakaiban, jó minőségű felvétel esetén az autók fényezésében is tükröződhetnek olyan tereptárgyak vagy további személyek, amelyekről lokációs vagy egyéb következtetéseket lehet levonni. Mindez azonban nagyon nagy erőforrásokat köt le.
Csak Kijev, csak a Twitter nevű mikroblog-szolgáltatónál, csak az utóbbi időben 240 000 tweetben szerepel. És akkor ott van még a Facebook, az Instagram, a Telegram, a Vkontaktye, a direkt üzenetküldő alkalmazások… Sem ember, sem gép nem képes az összes, állítólag igaz videó verifikálását elvégezni.
Mindenféle videók a háborúról
Az orosz–ukrán háborúban legalább ötféleképpen készülhetnek videók.
Ukrán fölény a „hírversenyben”
Az Ynsight Research kutatása szerint csak a háború első hetében, csak a Twitteren 141,7 millió tweetet tettek közzé, ebből 2,3 millió Ukrajnában, 2,5 millió Oroszországban jelent meg. Az arányokból jól látszik, hogy a Twittert az ukránok uralják, azóta is, sőt, fölényük elsöprővé vált, mivel a mikroblog szolgáltató, a Facebookhoz és az Instagramhoz hasonlóan elérhetetlenné tette szolgáltatásait Oroszországban. Így, aki ezekre az oldalakra szeretne bejelentkezni, csak a tartózkodási helyét elrejtő VPN segítségével teheti, ami bizonyos műszaki előképzettséget feltételez, vagy legalább az erről való tudás meglétét, így nem beszélhetünk tömeges megoldásról.
Oroszország befelé játszik
A hivatalos orosz kommunikációnak annyira nem jött rosszul, hogy az általa legfeljebb lassítható, de külön egyezmények hiányában nem ellenőrizhető oldalakat a szolgáltatók tették elérhetetlenné,
értelemszerűen tetemes anyagi veszteséget okozva maguknak a 146 milliós piac elvesztésével. Az oroszok korábban már „felzabálták” a Livejournal független blogszolgáltatót, ahol a TOP100 orosz blogok 80%-a fut, illetve ellenőrzésük alá vonták a szintén függetlennek indult Vkontektye közösségi hálózatot, melynek 2021-ben napi 72 millió aktív felhasználója volt Oroszországban, további 97 millió világszerte.
Az állami ellenőrzéssel egyet nem értő, alapító Durov testvérek kénytelenek voltak eladni az üzletrészüket. Ők alapították később a Telegramot, ami szintén népszerű Oroszországban. Ez az egyik utolsó külső forrása maradt a tájékozódni vágyó oroszoknak. A mezőny nem erős, a független sajtónak már a maradékát is felszámolták, illetve szigorú jogi szabályozással ellehetetlenítették a működését, az állami média hírszolgáltatása pedig kézi vezérléssel működik.
Rés a pajzson
Még ennél is továbbment René, egy Németországban élő, sem nem ukrán, sem nem orosz kötődésű férfi, aki az Oroszországban még elérhető Tinder randi alkalmazásra regisztrált, tartózkodási helyeként Moszkvát állította be, és az őt szimpatikusnak tartó, így visszajelölő orosz hölgyeknek háborús információkat küldött. Az esetről beszámoló Wired magazin tudósítása arra nem tér ki, a sármos némettel való kapcsolat lehetőségében reménykedő, feltüzelt orosz nők mit szóltak, mikor udvarló szöveg helyett haditudósítást kaptak a postafiókjukba, bár azt írják, egy részük megköszönte a tájékoztatást.
Megjelent a Magyar7 2022/14. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
