Ha egy közösség élni akar, megszervezi önmagát

Ha egy közösség élni akar, megszervezi önmagát

„Van tere az értelmes cselekvésnek Székelyföldön, és ha egy közösség élni akar, akkor megszervezi önmagát, és cselekszik”. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a sepsiszentgyörgyi turulszobor mellett beszélt erről csütörtökön, a székely szabadság napja alkalmából tartott rendezvényen.

A közösségi vezető hangsúlyozta:

Ezért indította el a nemzeti régiók európai polgári kezdeményezését, ezért tett javaslatot a székely személyi kártya bevezetésére, mely megalapozza az önszerveződést, valamint utat nyit a székely nemzeti konzultáció és belső választások felé.

– jelentette ki Izsák Balázs.
Az ukrajnai háborúra utalva nyomatékosította: Székelyföld területi autonómiája csak a béke és a biztonság körülményei között valósítható meg.

Hírdetés

“Csak a béke és a biztonság körülményei oszlathatják el a gyanakvás szellemét egy olyan tiszta és demokratikus ügyben, mint Székelyföld jövőjének ügye” – fogalmazott.

A havazásban tartott rendezvényen felolvasták Szili Katalin miniszterelnöki megbízott beszédét. A politikus úgy vélte: a székely szabadság napja egyfelől a hatalom elnyomását elszenvedőknek a napja, másfelől viszont annak az ünnepnapja, hogy a székelység a reménytelennek látszó célokat is képes elérni. A székelység két új jelképének nevezte az 1112-es és a 1 269 532-es számot. Előbbi a terrorizmus miatt elítélt Beke István és Szőcs Zoltán börtönben töltött napjainak a száma, utóbbi pedig a nemzeti régiók európai polgári kezdeményezésére összegyűjtött hitelesített aláírások száma.

Úgy vélte: jelen körülmények között a kiszámítható jövő és az állampolgárok védelme a legfontosabb. “Bízom abban, hogy április 3-án ismét győzedelmeskedik a kiszámítható nemzetpolitika és biztonság” – utalt a magyarországi parlamenti választásokra üzenetében a miniszterelnöki megbízott.

A rendezvényen jelen volt Dabis Attila, az SZNT Magyarországon élő külügyi megbízottja, aki háromévi kitiltás után jöhetett ismét Romániába.

(MTI


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »