Gyurgyák János: sosem jelentettem senkiről, mégis mardos a lelkiismeret

Gyurgyák János: sosem jelentettem senkiről, mégis mardos a lelkiismeret

A történészt, a Századvég alapítóját alig húszéves korában szervezték be, de elmondása szerint szabotálta az együttműködést, ami miatt pár éven belül ki is zárták.

Gyurgyák János történész is rajta van a nyilvánosságra hozott állambiztonsági hálózati adatbázisban. A Századvég alapítója, a korai Fidesz-közeli szakkollégiumi világ és a nyolcvanas évekbeli új magyar ellenzék egyik legfontosabb szellemi alakja, az Osiris Kiadó vezetője a közzétett 6-os kartonja és az állambiztonsági mágnesszalagok szerint 1976-tól nem egész két éven át titkos megbízottként szerepelt a hálózati nyilvántartásban – írja a 444.

A történész a lapnak megerősítette, hogy beszervezték, de leszögezte: nem adott jelentéseket, szabotálta az együttműködést, ami miatt 1978-ban ki is zárták a hálózatból – ezt az állambiztonsági dokumentumok is igazolják.

A közzétett iratok szerint Gyurgyák Jánost 1976. október elsején, húszéves korában szervezte be „Dorogi” néven a III/III., a 2. osztályba, vagyis az ifjúságvédelmi részlegen akarták használni. A róla előkerült 6-os karton tanúsága szerint azonban gyorsan véget is ért az együttműködés, a lap aljára írt 07-es kód is arra utal, hogy 1978 nyarán lezárták az aktáját, a saját kérésére zárták ki a hálózatból.

Hírdetés

A történész a rendszerváltó magyar értelmiség egyik legfontosabb alakja, aki a korai Fidesz alapítása idején fontos szerepet játszott, Orbán Viktor közeli barátja volt – később azonban határozott kritikusa lett. A pártpolitikától teljesen eltávolodott, az Osiris Kiadót vezette-vezeti, miközben a magyar közelmúltat is átfogóan feldolgozó könyveket írt – emlékeztet a lap.

A nyilvánosság számára eddig nem volt ismert, hogy Gyurgyák Jánost egyetemi hallgatóként beszervezte az állambiztonság egy rövid időre. A hivatalos nyilvántartás szerint „hazafias alapon” működött együtt, ám az iratokhoz kiadott magyarázat szerint ez valójában semmit sem jelentett, hálózati személyek döntő többségénél ezt írták a beszervezésükhöz a tartótisztek, még akkor is, ha valójában zsarolással, súlyos nyomásgyakorlással kényszerítették őket.

A történész a lapnak elmondta, 6-os kartonja valódi, ténylegesen azonban soha nem jelentett senkiről, folyamatosan próbált kibújni az együttműködés alól, és ez nagy nehézségek árán, másfél év elteltével végül sikerült is neki. Így azok közé a személyek közé tartozik, kiket ugyan III/III. hálózati személyként tartottak nyilván, de ténylegesen nem jelentettek, a szó köznapi értelmében nem végeztek ügynöki tevékenységet.

Gyurgyák János azt mondja, eleinte nem is tudta, hogy az állambiztonság beszervezettként tartja számon, majd pedig azt hitte, hogy ennek nem maradt nyoma. Miután a rendszerváltást követően kiderült számára, hogy mégis megmaradtak iratok, végig nyomasztotta a történet, az elmúlt két hónapban a közelgő aktanyilvánosság miatt nem is aludt túl sokat. Közeli hozzátartozóit felkészítette rá, hogy az ő neve is megjelenik majd, de még így is megviselte a dolog.

„Nem akarok mentegetőzni, és borzalmasan dühös vagyok az akkori, 19 éves önmagamra, hogy nem láttam át a dolgot és nem tudtam rögtön teljesen nemet mondani. Ennek vállalnom kell a felelősségét, nem bújhatok ki alóla. Azt ugyanakkor nagyon faramuci és méltatlan megoldásnak tartom, hogy most a teljes nyilvánosság helyett olyan megoldást találtak ki, amiben oda vannak dobva egy nagy közös halmazba a bűnösök és bűntelenek, hogy a politika ezzel kompenzálja azt, hogy három és fél évtizeden át nem tudtak mit kezdeni ezzel az egésszel” – szögezte le a történész.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »