György István: páratlanul kedvezőek a foglalkoztatási mutatók

Magyarország Európában egyedülállóan kedvező foglalkoztatási mutatói egyértelműen rávilágítanak a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek eredményességére és hatékonyságára – jelentette ki csütörtökön Szolnokon, a munkahelyvédelmi akciótervben részt vevő vállalkozások üzleti reggelijén György István.

A  Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára rámutatott: Magyarország idei első negyedéves munkaerőpiaci mozgásai európai összevetésben a legkedvezőbbek. Ehhez az kellett, hogy a kormány a koronavírus-járvány első pillanatától kezdve sebészi pontossággal mérje fel a szükséges intézkedéseket és a fontossági sorrendeket – fogalmazott.

Emlékeztetett: a kabinet az elmúlt bő egy évben sikeresen tartotta egyensúlyban az élet védelmének, az emberek biztonságának és a gazdaság működőképességének szempontját, megteremtve az ország újraindításának feltételeit.

Az intézkedések meghatározó eleme a gazdaságvédelmi akcióterv, melynek eredményes megvalósításához nélkülözhetetlen volt, hogy a válságidőszakban az egészségügy és a közigazgatás is világszínvonalon teljesített – húzta alá. A magyar társadalom kiemelkedő átoltottsága például hetekkel, hónapokkal korábban tette lehetővé hazánkban a korlátozások fokozatos feloldását, mely ugyancsak alapja a javuló gazdasági és foglalkoztatási adatoknak – jegyezte meg, hozzátéve: mindezeknek köszönhetően ma Magyarországon a foglalkoztatás Európában egyedülálló módon megközelítőleg a koronavírus-járványt megelőző szinten van.

Hírdetés

A munkaerőpiac további dinamizálásához azonban már nem gazdaságvédelmi, hanem a vállalkozások talpra állását és újbóli megerősödését segítő támogatásokra van szükség – fogalmazott György István. Ennek jegyében a 2022-es költségvetés tartalmazza a munkára rakódó adóterhek 2 százalékos csökkentését és a 25 év alattiak személyi jövedelemadó (szja) mentességének lehetőségét – közölte. Kitért arra is, hogy emellett a jövő évi büdzséből vállalkozásfejlesztésre és munkahely teremtésére több mint 1000 milliárd forintot szán a kormány, mely a bölcsődei és óvodai férőhelyeket is tovább bővíti.

Horváth Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az eseményen a gazdaságvédelmi akcióterv eredményeit összefoglalva kifejtette: a kormányzati bértámogatás 200 ezer ember állását segített megőrizni, miközben ugyancsak 2020 tavaszán az unióban egyedülálló kezdeményezésként kutatók és fejlesztők innovációs céltámogatásáról is döntött a kabinet. Utóbbi keretből a járvány első hulláma idején közel 23 ezer “K+F-ben érdekelt” (kutatás-fejlesztésben) cég munkavállalói részesültek támogatásban, míg az idén tavasszal folytatódott program 14 milliárd forintból újabb 1500 vállalkozás 17 ezer munkavállalójának jelentett segítséget – fűzte hozzá.

Szólt arról is, hogy a bértámogatási program 40 ezer álláskereső elhelyezkedését is lehetővé tette, míg a vállalkozások munkaerő-támogatási kerete ősztől 25 év alatti álláskeresők és alacsony iskolai végzettségűek munkába állását könnyítette.

A tavaly ősszel indult és május végén kifutott ágazati bértámogatási program keretében mintegy 91 milliárd forintos állami támogatással további 180 ezer munkahelyet sikerült megőrizni – tájékoztatott a helyettes államtitkár.

A gazdaság újraindítását ösztönző forrásokra kitérve példaként említette, hogy júniustól bővült a vállalkozások múlt év őszén indított munkaerő-támogatása és a kormány döntött az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásáról is, mely egyszeri, a garantált bérminimummal megegyező összegű – 219 ezer forint – juttatást nyújt a vállalkozóként önmagukat foglalkoztatóknak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »