Gyanúsítottként vizsgálják az ittas rendőrt (Halálos baleset Sepsiszentgyörgyön)

Gyanúsítottként vizsgálják az ittas rendőrt (Halálos baleset Sepsiszentgyörgyön)

Vizsgálatot folytat immáron gyanúsítottként a megyeszékhelyi ügyészség az ellen a 40 éves rendőr ellen, aki ittasan ült a kormány mögött a Sepsiszentgyörgy határában december 2-án történt közúti baleset során, amely egy 28 éves fiatalember halálát okozta. A szerencsétlenségben két jármű ütközött, a halálos áldozat az egyiknek a sofőrje volt, míg a másik gépkocsit a rendőr vezette, aki maga is súlyosan megsérült. A vádhatóság közlése szerint, noha kiengedték a kórházból, egyelőre nem tudják kihallgatni, mivel egészségi állapota nem engedi meg.

Ionel Pădurariu, a sepsiszentgyörgyi ügyészség szóvivője lapunknak elmondta, az ügyben eljáró ügyész kiállította a kihallgatásra vonatkozó idézést, és a szerdai nap folyamán beszéltek a rendőrrel, aki megerősítette, hogy kiengedték a kórházból, de egyelőre ágyhoz kötött, mivel több műtéten is átesett, így nem tud megjelenni. A szóvivő arról is beszámolt, hogy a vádhatóság már december 8-tól gyanúsítottként kezeli a rendőrt, mivel a vérvizsgálat igazolta, hogy ittasan ült a kormány mögött a baleset pillanatában, ráadásul véralkohol szintje (közel két ezrelék) alapján bűncselekményként kell kezelni. Az ittas vezetés miatt ugyanakkor gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával is folyik ellene a vizsgálat.

Hírdetés

Lapunk kérdésére Pădurariu elmagyarázta: a vádhatósági vizsgálat a perrendtartási előírások szerint halad, a gyanúsított kihallgatása is hozzátartozik, de ezt egyelőre nem lehet megejteni, míg az egészségi állapota nem teszi alkalmassá arra, hogy az ügyész előtt megjelenjen. Az eljáró ügyész egyébként további szakértői elemzést, vizsgálatot is elrendelhet, amint az megtörtént a 28 éves elhunyt boncolásának igénylése esetében. Ennek eredménye egyelőre nem érkezett meg az ügyészségre. Elrendelték továbbá a két gépkocsi műszaki állapotának szakértői elemzését is – ennek egy része már a helyszínen megtörtént, az utólagos, alaposabb vizsgálat eredményét viszont még nem közölték a vádhatósággal. Pădurariu tudomása szerint az ügyész kedden a halálos áldozat hozzátartozóit is meghallgatta. A gyanúsított ellen egyébként egy harmadik bűncselekmény miatt is eljárás indult, ez a gondatlanságból elkövetett testi sértés, amit úgymond saját magával szemben követett el, mivel megsérült a balesetben.

Ionel Pădurariu szintén lapunk kérdésére leszögezte: egyelőre csak a büntetőeljárás ügyészségi vizsgálati szakaszánál tart az ügy, a rendőrt csak gyanúsítottként kezelik, azt korai megmondani, hogy vádemelés lesz-e a vége. Utóbbiról az ügyben összegyűlt bizonyítékok alapján dönt majd az eljáró ügyész, akik a vádiratot is összeállítja, és a bíróság elé terjeszti, ha megtörténik a vádemelés.

Amennyiben a vádemelés megtörténik és a bíróság a rendőrt bűnösnek találja, a gondatlanságból elkövetett emberölésért 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztést róhat ki rá, amihez hozzáadódik az ittas vezetésért kiszabható börtönbüntetés időtartamának egyharmada. A teljes eljárás alatt ugyanakkor megilleti őt az ártatlanság vélelme – hangsúlyozza az ügyészség.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »