Gröhling: Azon kell lennünk,hogy a gyerekeknek ne kelljen ismét távúton tanulniuk

Gröhling: Azon kell lennünk,hogy a gyerekeknek ne kelljen ismét távúton tanulniuk

Azon kell lennünk, hogy a gyerekeknek ne kelljen ismét távúton tanulniuk, úgy, mint ahogy az a pandémia időszakában volt. Ezt Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter közölte a malackai (Malacky) Dr. Jozef Dérer Alapiskola 2022/2023-as tanévnyitóján. Egyúttal rávilágított az energiaárak emelkedésére, amely az iskolákat is érinti.

„Egyes javaslatok szerint a pedagógusok januárban távúton tanítanának, hogy a gyerekek ne járjanak iskolába. De ha a korábbi időszakban a gyerekeknek olyan sokáig kellett távúton tanulniuk, akkor most abba kellene befektetnünk, hogy ez ne következzen be” – jelentette ki a tárcavezető. Egyúttal azt is közölte, hogy erre a célra az év elejétől már többször kértek forrásokat a pénzügyi tárcától, de egyelőre nem jártak sikerrel. Legutóbb augusztusban próbálkoztak, és több mint 50 milliót kértek.

Az új tanévben az iskolák a pandémia előtti időszakhoz hasonlóan fognak működni. A gyerekeknek nem lesz kötelező a maszkviselés, és csak a pozitív személyeknek kell karanténba vonulniuk. Az iskola igazgatója a járványhelyzet rosszabbodása esetén öt napra bezárhatja az érintett osztályt vagy influenzaszünetet rendelhet el.

Hírdetés

„Úgy fogunk működni, ahogy a mindennapokban, jelenleg a Közegészségügyi Hivatal nem adott ki semmilyen rendeletet. Úgyhogy utazhatunk, járhatunk minden iskolai tevékenységre, a csoportok nem fognak osztódni, a tanítás a magszokott módon fog zajlani” – magyarázta a tárcavezető. Ami a gyerekek öntesztelését illeti, Gröhling szerint mindenki, aki kérvényezte, kapott teszteket. „Feltételezem, hogy a Covid-19-re egy szokásos megbetegedésként fogunk tekinteni” – mondta a tárcavezető.

Gröhling hétfőn beadja a lemondását. Szerinte utódjának számos kihívással kell majd megküzdenie. „Talán a legnagyobb kihívás a helyreállítási terv teljesítése lesz” – közölte.  

Hétfőn megnyitották az alap- és középiskolák kapuit, és megkezdődött a 2022/2023-as tanév. Idén több mint 704 000 gyerek ül be az iskolapadba. Közülük 60 280 alapiskolás elsős. Az új tanévet lényegesebb járványügyi intézkedések nélkül kezdik meg.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »