Az ünnep építő szellemiségének jelentőségén túl fontos felvetni a férfiak perspektíváit is, a nemek közötti egyenlőség kérdésében a kritikus gondolkodás és reprezentativitás érvényre juttatásának igényét is. Alig létezik olyan meghatározó ideológia, gondolkodási irányzat, mozgalom, amely a nők irányából érkezik és objektív értékítélettel és építő kritikával viszonyul a férfiak társadalomban betöltött szerepeihez, jogaihoz és kötelezettségeihez és arra törekedne, hogy a mai társadalom viszonyaihoz igazítsa ezeket. Pedig megkerülhetetlen a felismerés, hogy mindez az össztársadalmi érdekek miatt is rendkívül fontos lenne! Ma hagyományosan mindennek az ellenkezője jellemző: bármilyen problémáról legyen szó, “a férfi ne panaszkodjon!” elvvel azonnal megölik a kritikus gondolkodást és ezzel együtt a pozitív változás esélyét is mikro – és makroszinten egyaránt.
A feminizmus sem kritikus? – Tehetné fel bárki a kérdést. – A férfiak nézőpontjából semmiképpen (építő módon legalábbis) sem, hiszen többnyire idealizálja a férfiak helyzetét. Kritikus gondolkodás ugyan, de olyan szubjektív és bántó élű felvetéssel, amely abból indul ki, hogy mindig csak a nők jogai sérülnek, így kizárólag csakis azt gondolja újra, hogy a nők számára milyen szerepek lennének ideálisak a mai társadalomban. Van néhány feminista, aki gondolkozik a férfiak nézőpontjából is, de az ő befolyásuk a feminista mozgalomra nézve jelentéktelen. A feminista mozgalom befolyásosabb képviselői teljesen elutasítóak ezzel szemben. Ráadásul felismerve, hogy a férfiellenességből politikai tőkét kovácsolhatnak, sokan közülük arra hivatkoznak, hogy a társadalom már most is a férfiak érdekei szerint működik, ezért ők inkább egy protekcionalizmusra, a nők kizárólagos uralmára épülő államfeminizmust vezetnének be, ahol a férfiak nézőpontjából építően kritikus gondolkodásnak nincs helye.
A problémák azonosítására és megoldások keresésére azonban mindig szükség van, így a férfiak esetében is. Kritikus gondolkodás nélkül nem létezik semmilyen fejlődés. A társadalom változik, az értékek is változnak, tehát a szerepeket, az arról való gondolkodást is szükséges ehhez adaptálni. Ha ez nem történik meg, akkor az súlyos károkat okozhat. Korábban a fiúkat úgy szocializálták, hogy el kell tűrniük a fájdalmat, sőt az a jó, ha minél inkább rá vannak szoktatva, mivel a társadalom fennmaradását biztosította, hogy jó harcosok váljanak belőlük. A szocializációt ez a mai napig meghatározza, holott egyáltalán nem biztos, hogy napjainkban nem lenne-e ennél fontosabb szempont a fiúk-férfiak mentális és fizikai jóléte. Ennek igazságosságáról már nem is beszélve. – Mi az igazságos? Ennek megítélése is változik. Ami régen morálisan helyes volt, az ma nem biztos, hogy az. Például korábban nem volt a jogegyenlőség általános érték, ma az. Kritikus gondolkodásra azért van szükség, hogy ezeket a kérdéseket át lehessen gondolni és a szerepeket a mai értékeinkhez, a mai társadalomhoz lehessen igazítani. Ez úgy nem megy, ha mindent lesöpörnek az asztalról azzal, hogy “a férfiak ne panaszkodjanak”!
Ezzel összefügg az is, hogy egy demokratikus társadalomban mennyire természetes, hogy a nyilvánosságban szinte mindig valamilyen hatalmi hierarchiában magas pozíciót betöltő férfiak által és alapján történik a férfiakra vonatkozó sztereotipizálás, a társadalmi szerepek, jogok, kötelességek meghatározása. Ez a réteg állítja azt, hogy tökéletesen elégedett a helyzetével, és kínálja tálcán a feministáknak a nemekkel, nemi szerepekkel kapcsolatos diskurzus monopóliumát. A feministákat pedig legfeljebb saját önkontrolljuk (ami láthatóan nem igazán van) foghatná vissza attól, hogy ezt a hatalmat ne arra használják, hogy a férfiak elleni hergeléssel erősítsék politikai pozícióikat. Ennek megnyilvánulását láthatjuk rendszeresen a médiában, pl. amikor a legprivilegizáltabb férfiak nyilvánítják ki a férfiak nevében, hogy nekik nem baj az, hogy az Isztambuli Egyezmény nem védi az erőszak fiú és férfi áldozatait. Ugye nem gondoljuk, hogy normális körülmények között ez lenne a véleménye és érdeke azoknak a férfiaknak is, akik esetleg családon belüli erőszak áldozatai?
Nagyon fontos: vegyük észre végre a tipikus, átlagembert, a „tömegférfit”! Az jogfosztott apákról van szó és azokról a fiúkról, akik apa nélkül nőnek fel, akik előtt nem áll férfi minta sem a családban, sem az óvodában, akik sikertelenek az iskolában, akik erőszaknak vannak kitéve (a feministűk által táplált közhiedelemmel ellentétben sokkal inkább, mint a lányok!), akik munkanélküliek és helyzetükről nem gondoskodik külön állami hivatal, szemben a NőKözPont hálózattal, akiknek mentális problémáik vannak, akik szenvedélybetegek, akik a befejezett öngyilkosságok 80%-át követik el… – Mindannyian férfiak. Tehát nem az elitről, nem a politikai, gazdasági hatalmat birtokló férfiakból kell kiundulnunk, hanem a fiúk és férfiak széles csoportjaiból. Szóval hadd következzünk végre mi, az átlagférfiak! A mai napon megrendezésre kerülő Nemzetközi Férfinapi Konferencia ezt a szemléletmódot közvetíti, ezért is ajánlom mindenkinek a figyelmébe!
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
