Július elsejétől lehet érvényes a készpénzzel kapcsolatos új törvény, összesen négy másik törvényt írnak át.
Miután az Országgyűlés alkotmányba foglalta a készpénzhasználathoz fűződő jogot, a kormány neki is állt dolgozni ennek a gyakorlati megvalósításán. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a héten adta be a törvényjavaslatot, amellyel több törvényt is „készpénzbaráttá” írnak át – számolt be róla a hvg.hu.
Semjén Zsolt javaslata négy törvényt módosítana:
A fogyasztóvédelmi törvénybe beleírják, hogy a cégek a magánszemély vevőiknek kötelesek biztosítani a készpénzes fizetést, ezalól kivétel az a vásárlás, amely határon átnyúló.
A kereskedelemről szóló törvényben is elhelyezik azt a kitételt, hogy a magánszemélyek számára biztosítani kell ezt a lehetőséget, ha pedig egy cég megsértené a szabályt, akkor a fogyasztóvédelmi hatóság jár el vele szemben.
A szolgáltatásokról szóló törvénybe bekerül, hogy az embereknek joguk van készpénzzel fizetni a szolgáltatásokért, a kivétel itt is az olyan online szerződés, amely határon átnyúló szolgáltatásról szól.
Mindezeken kívül a földforgalomról szóló törvényben is benne lesz, hogy földet lehet készpénzért vásárolni.
Ha ez ebben a formában megy át a parlamenten, akkor a törvény július 1-jén lép hatályba.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »