A jövőben akár a Tour de France rajtjának magyarországi megrendezését is elképzelhetőnek tartja David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke.
Három évvel ezelőtti budapesti látogatásán az UCI első embere úgy fogalmazott: a magyar erős kerékpárnemzet. A Giro d’Italia magyarországi Nagy Rajtjára ellátogató Lappartient az MTI-nek adott exkluzív interjúban hangsúlyozta: napjainkban ez még inkább így van. Mint mondta, az infrastrukturális fejlesztések – köztük új velodromok -, az olyan kiváló eredmények, mint Vas Kata Blanka olimpiai negyedik helyezése hegyikerékpárban vagy Valter Attila három rózsaszín trikóban töltött napja a tavalyi Girón, bíztató fejlődést mutatnak.
A kerékpározás nem csupán egy sportág, de egy életmód is, a jelek alapján rendkívül optimista vagyok magyarországi jövőjével kapcsolatban
– mondta a francia sportvezető.
Közölte:
a Magyar Kerékpáros Szövetséggel (MKSZ) folytatott egyeztetések során a hosszú távú tervek között szó esett különböző nemzetközi események rendezésének lehetőségéről, így például világkupa vagy akár világbajnokság magyarországi lebonyolításáról, például a BMX freestyle szakágában három-négy év múlva.
Megemlítette a Debrecenbe tervezett velodromot is, amely meglátása szerint
az egész régió kerékpársportjára kihathat.
Az első két magyarországi Giro-etapot megtekintő Lappartient úgy fogalmazott:
végre elérkeztünk idáig, ez fontos volt a kerékpársportnak, Magyarországnak, Budapestnek és magának a Girónak is.
Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e a Tour de France rajtjának Magyarországra hozatalát, igenlő választ adott.
Ahogy idén Koppenhágából indul el a francia körverseny, ugyanúgy megvan rá a lehetőség, hogy a későbbiekben Magyarország lássa vendégül. A következő külföldi rajtokra tudomásom szerint már vannak jelentkezők, de ahogy a Giro Grande Partenzájának példája is mutatja, akár a Grand Départra is sor kerülhet itt 2026-ban, 2030-ban vagy későbbi időpontban
– fogalmazott.
Nagy öröm, hogy
két évvel az eredetileg tervezett után egy olyan kiváló hangulatú eseménnyel indult el a Giro d’Italia.
Magyarországon, mint a rózsaszínbe borult Hősök terén szerdán tartott csapatbemutató. Nagyon sokat ad a verseny az országnak, hiszen ezáltal nagyszerűen lehet népszerűsíteni a kerékpározást
– fűzte hozzá Enrico Della Casa, az európai szövetség (UEC) elnöke.
Kiemelte:
látszik, hogy az MKSZ jól szervezett és nagyon aktív a legkülönfélébb szakágakban, a versenyzők eredményei évről évre jobbak, ezzel kedvet csinálnak a gyerekeknek a sportághoz.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »