Részletesen elmagyarázza a toklász- és méhlegelőhelyzetet Bardóczi Sándor.
Hosszú posztot írt a Facebookon Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze arról, hogy „miért nem nyírják már le a füvet” a fővárosban.
A szakember emlékeztet rá, az ezt övező panaszok évről évre megelőzik a „miért van kiégve a fű, miért porzik a talaj” típusú panaszokat.
Majd rátér a felelősségi kompetenciákra:
- A fővárosban van 23 kerületi, és egy fővárosi önkormányzat, amely a zöldfelületeit nem egységesen, hanem önállóan kezeli. Ki-ki a saját területeit.
- A Főkert többnyire csak a Fővárosi Önkormányzat által birtokoltakat, amelyek nagy vonalakban a nagyparkok, és a főutak menti fasorok és zöldsávok.
- Állami tulajdonok és kezelések is vannak, ilyen pl a Duna ártere, a vasúti töltések, az állami erdők vagy kezelésben a Városliget.
- A lakótelepi zöldfelületek zömében például kerületi, és nem fővárosi fenntartás alatt állnak.
A Főkert 6 millió négyzetmétert kaszál előre meghatározott éves ütemterv szerint.
Intenzíven fenntartott nagyparknak számít a Margitsziget, ott évente 8-12 alkalommal is nyírnak, és folyamatosan locsolnak is.
De miért kevesebb a kaszálás, nyírás, mint korábban?
„A kevés kaszálásnak élőhelyvédelmi, klímajavító, biodiverzitás növelő, vízmegtartó, az ivóvíz öntözésre pazarlását redukáló szerepe van.
A magas fű kevésbé forrósodik fel, hűti a várost, rejtekében a természet teljes táplálékláncot, ökoszisztémát épít fel, menedéket hasznos rovaroknak, kétéltűeknek, madaraknak,
amelyek közül – és erre büszkék vagyunk – több védett vagy fokozottan védett faj talál itt oltalomra, akár a belvároshoz nagyon közel is” – ecseteli Bardóczi Sándor.
Budapest szerinte a nagyvárosok között nagyhatalom a védett területeit tekintve, a város területének 7 százaléka védett országosan vagy helyileg.
A 6 millió négyzetméter fent említett területből 4,5 százaléknyi az, ahol három éve bevezették az évi egy (augusztusi) kaszálás intézményét. Ezeken a területeken „a földben raktározott, madarak és szél által odahordott kétszikű, virágos lágyszárúak magjaitól” várják, hogy versengve a fűfélékkel természetesebb, ökologikus, biodiverz felületek alakuljanak ki, amelyek segítenek jobban átvészelni a forró nyarakat, amelyek megkötik a vizet és helyben párologtatva hűtik, kondícionálják a környező betondzsungelt, nem engedik kiszáradni a patakmedreket, „dajkanövényekként óvják a kiszáradástól a fiatal fák talaját, a napégéstől a törzsét, menedéket biztosítanak a kipusztulás határán lévő élőlényeknek”.
„Ezeken a felületeken már az első években 10-12-szer több növény és állatfaj fordult elő, mint a tövig nyírt gyepeken” – folytatódik a bejegyzés.
Vetnek is, például
- a Pünkösdfürdő parkban és
- a Vérmezőn,
de ennél több területre hiányzik a „háttéripar”.
„A természet lassabb egy insta storynál, a fajok versengése az entek lázadásához mérhető évtizedes folyamat” – magyarázza.
Toklász, parlagfű
„Ahol most egérárpa (toklász) van, ott a versenytársainak évek kellenek ahhoz, hogy lenyomják. Ők ugyanis a bolygatást, nyírást szeretik, de ha ez nincs, akkor az egérárpa versenytársakat kap. A parlagfű ezeken a területeken nem kap esélyt, ő ugyanis a parlagot szereti, nem a gyepvegetáció versengését. A területeken nem termelünk mézet, nincsenek háziméhek, nincsenek kaptárak, a háziméh háziállat, mi viszont a vadon élő veszélyeztetett fajokat támogatjuk, menedéket adunk azoknak a vadméh fajoknak, lepkéknek, amelyeket az ipari mezőgazdaság a vegyszerhasználattal megtizedelt. Ők is beporzók és sokszorosa a fajgazdagságuk a háziméhez képest” – ecseteli Bardóczi Sándor.
A főváros minden évben kilistázza, hol vannak a méhlegelői. Itt van érvényben az évi egyszeri, magéréshez kalibrált kaszálási protokol, ahol békén hagyják a természetet, hogy begyógyítsa az ember okozta sebeket.
„300 ezer négyzetméter a 6 millióból.”
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
