Függönyök mögé próbálta rejteni a tiltott rakományt

Függönyök mögé próbálta rejteni a tiltott rakományt

Harmincmilliós bírságot is kaphat a bolgár fuvaros.

Túlzott segítőkészsége, majd sápadtsága tette gyanússá azt a férfit, akinek autójában több mint nyolcezer doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát és némi ismeretlen eredetű alkoholos italt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében.

A pénzügyőrök az M43-as autópálya mellett ellenőriztek egy bolgár furgont, amely a fuvarokmányok alapján függönyöket szállított. Az ellenőrzés kezdetén az 52 éves sofőr ügybuzgóságával hívta fel magára a figyelmet: folyamatosan a járműből kipakolt dobozokat rendezgette, ügyelve arra, hogy egymásra helyezve pontosan illeszkedjenek. Bízott abban, hogy a járőrök csak a raktér hátuljába akarnak benézni, azonban, amikor az egyenruhások kopogtatni kezdték a gépkocsi oldalfalait, viselkedése hirtelen megváltozott, arca elsápadt, de nem alaptalanul.

Hírdetés

A pénzügyőrök különféle márkájú cigarettákat találtak a furgon oldalfalaiban, majd az is kiderült, hogy a dobozok is csak részben voltak függönyökkel tele. Összesen 8770 doboz magyar zárjegy nélküli füstölnivalót és 20 liter ismeretlen eredetű alkoholterméket szállított illegálisan, amelyek értéke csaknem húszmillió forint volt – írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Facebook-oldalán.

A sofőr – aki nyilatkozata szerint maga rejtette el a Hollandiába szánt holmikat – már csak a pénzügyi nyomozók kíséretében hagyhatta el a helyszínt.

A pénzügyőrök a dohányterméket és az alkoholt lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt is eljárást indítottak. A férfi közel harmincmillió forint bírságra is számíthat.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/NAVprofil/videos/840127261306331/&show_text=false&width=560&t=0


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »