FOTÓK: Egykor virágzó fürdő volt, de napjainkban inkább egy szellemjárta helyre hasonlít

FOTÓK: Egykor virágzó fürdő volt, de napjainkban inkább egy szellemjárta helyre hasonlít

Újjáépítéséről már évek óta beszélnek, és úgy tűnik, hogy ez a régóta várt terv valóra válik.

A közép-szlovákiai Szliács (Sliač) városának jól ismert fürdőjét végre felújíthatják, ugyanis néhány nappal ezelőtt a gazdasági minisztérium bejelentette, hogy építészeti pályázatot hirdet a rekonstrukciójára.

Martin Beňuch, a szliácsi fürdő igazgatója szerint a felújítás az egész területet érinti, beleértve a parkot és az egyes épületeket, amelyek közül néhány nemzeti kulturális műemlék is. Sokuk állapota, amelyeket ma már nem használnak, szó szerint kritikus – mondta.

Hírdetés

„Az átépítéssel a kapacitás is 1200 ágyra nő, ami a munkahelyteremtéshez is kapcsolódik. A szlovákiai gyógyfürdőiparban 1 munkahely 3 ágyhoz köthető. Ezért feltételezésünk szerint 200-300 újonnan létrehozott munkahelyet teremthetünk, ha a jelenlegi 350 ágyról 1200-ra növeljük az ágyak számát ” – magyarázta Beňuch.

Az igazgató a fürdő jelenlegi állapotával kapcsolatban elmondta: „A privatizációs folyamat, annak megkérdőjelezése, majd a privatizációval kapcsolatos perek következtében minden elindult a lejtőn. Semmit sem fektettek be a területbe, a felújításra szoruló épületeket fokozatosan bezárták”.

Nézzük, hogy fest most a fürdő! Fotók a galériában!

(pluska)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »