Főpásztori hálaadó év végi szentmise Temesváron

Főpásztori hálaadó év végi szentmise Temesváron

A polgári év utolsó napján, december 31-én délután a temesvár-belvárosi Szent Katalin-templomban Pál József Csaba megyéspüspök hálaadó szentmisét mutatott be.

Koncelebrált Dirschl Johann általános helynök, Lauš Nikola püspöki irodaigazgató, Bakó László püspöki titkár, Marton Gábor Benedek temesvár-belvárosi segédlelkész és Hajdú József nyugalmazott lelkipásztor.

A főpásztor a szentmise elején hangsúlyozta: visszatekintve a magunk mögött hagyott hetekre, hónapokra, sok mindent kell megköszönni, sok mindenért kell hálát adni a Jóistennek. „Hálásak lehetünk, mert sokat haladtak a székesegyház felújítási munkálatai, vagy mert néhány ember megtért, közel került Istenhez. Megköszönhetjük a Jóistennek azt, hogy részt vehettünk a szentmiséken, a közösség ünnepein és eseményein. Megköszönjük a szinodális utat, amelyet megkezdtünk és hálásak vagyunk a világi felnőttképzés résztvevőiért. Két fiatal megkezdte tanulmányait a teológiai főiskolán, három személy pedig a felkészülést az állandó diakónusi szolgálatra. Sok mindenért hálásak lehetünk, a legnagyobb ajándék azonban Isten jelenléte az életünkben, mert tőle kapjuk a reményt, a vigasztalást és az örömet” – fogalmazott a megyéspüspök.

Lauš Nikola püspöki irodaigazgató mondta a szentbeszédet, a felolvasott evangéliumi részhez fűződően kiemelte: Jézus nem azért jött közénk karácsonykor, hogy néhány napig örvendjünk a jelenlétének. Nem azért született meg a földön, hogy csak az ünnepek alatt legyen velünk. Az Istennel eltöltött minden nap ünnepnap. Dacára annak, hogy a naptárban december 31-e az év utolsó napja, mi úgy kellene minden napot megéljünk, mintha életünk első, utolsó és egyetlen napja lenne. Isten tervében az idő nem órákban vagy években, hanem az odaajándékozott szeretetben, az élet minden pillanatában megélt hitben és az Isten közelségében való létben mérendő.

Hírdetés

A hálaadó liturgia végén Pál József Csaba megyés püspök szentségi áldásban részesítette az egybegyűlt híveket.

A szentmise a temesvár-belvárosi plébánia közösségi oldalán visszanézhető.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »