Fontos határidő közelít a nyugdíjak kapcsán

Fontos határidő közelít a nyugdíjak kapcsán

Már csak néhány nap van augusztus végéig, amely fontos határidőt jelent a szülői nyugdíjak kapcsán.

2023. augusztus 31-e a szülői nyugdíjra vonatkozó nyilatkozatok benyújtásának a határideje. Eddig kell ugyanis jelezni a szülői nyugdíj átirányítását vagy megtagadását a gyermekek részéről azoknál a szülőknél, akik 2024-ben érik el a nyugdíjkorhatárt. Ezt a nyilatkozatot megelőző intézkedésként az érintett gyermekek is benyújthatják, ha például nem tudják, mikor biológiai szülője eléri a nyugdíjkorhatárt.

Hírdetés

Ha a gyermek már megtagadta a szülőtől a szülői nyugdíjra való jogosultságot, majd meggondolta magát, és azt kívánja, hogy a Szociális Biztosító fizesse ki a szülői nyugdíjat, akkor lehetősége van a megtagadott szülői nyugdíj újbóli folyósítására módosítás nyomtatványon keresztül. Ha a gyermek kérvénye 2023. augusztus 31-ig megérkezik, a Szociális Biztosító ezt követően 2024. január 1-től kezdi meg a szülői nyugdíj havi folyósítását.

A szülői bónuszt idén fizették ki először, ezúttal egy összegben, jövőre a kifizetés már havi szinten fog történni. 

Az idei évtől ugyanis minden dolgozó gyermek hozzájárulhat szülei nyugdíjához, befizetett járulékaik 1,5+1,5 százalékát juttathatják szüleiknek. A kiindulási alapot a gyermek két évvel ezelőtti jövedelme adja. A szülői bónusz összegét maximálták, legfeljebb a szlovákiai átlagkereset 1,2-szeresében számítják ki. Idén több mint 19 200 gyermek nem kívánt szülői bónusszal segíteni szüleinek 2023-ban. Ebben a jogszabályi időszakban 19 531 személy nyújtott be nyilatkozatot, akik összesen 20 248 kérvényt adtak le (egyesek többször is nyújtottak be ilyen jellegű dokumentumot).


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »