A tervek szerint csütörtökön folytatják az Alec Baldwin főszereplésével készülő, de másfél évvel ezelőtt egy halálos baleset miatt leállított Rust című westernfilm forgatását – közölte a film produkciós vállalata.
A film forgatása Montana államban folytatódik, és Alec Baldwin játssza továbbra is Harland Rust szerepét, illetve a film co-producere marad – írta a The Guardian című brit lap.
Alec Baldwin azt állítja, hogy ő nem húzta meg a ravaszt, a fegyver véletlenül sült el. Az FBI törvényszéki vizsgálata szerint ugyanakkor a fegyver nem sülhetett el magától.
A megsebesített rendező, Joel Souza szintén jelezte, hogy részt vesz a film forgatásának befejezésében. Halyna Hutchins életét külön dokumentumfilmben is megörökítik.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »