Fico: több pártfogó felügyelőre van szükség

Fico: több pártfogó felügyelőre van szükség

Szlovákiának több pártfogó felügyelőre van szüksége, akik felügyelik az elítéltekre kiszabott alternatív büntetés végrehajtását. Jelenleg hiány van belőlük. Ezt Robert Fico miniszterelnök jelentette ki a Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériumában tartott szemle után.

Jelenleg körülbelül 80 van belőlük, és akár 300-ra is szükségünk lenne”

– mutatott rá Fico. Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter hozzátette, hogy a tisztségviselők száma négy év alatt elérheti a szükséges szintet. A pártfogó felügyelők létszámának növelésére is gondolniuk kell majd az állami költségvetés kialakításakor, hogy ehhez megfelelő forrást kapjon a minisztérium – jelentette ki a miniszterelnök.

Hírdetés

Susko ugyanakkor rámutatott, hogy a bírósági eljárások elhúzódtak, és előfordulnak késések. Egyes bíróságok katasztrofális állapotban vannak, mind anyagi, mind technikai, mind döntéshozatali téren. A miniszter szeretné, hogy a bírósági eljárások gyorsak és hatékonyak legyenek.

A miniszter kifejtette azt is, hogy a polgári és a büntetőjogot szeretnék újrakodifikálni. Dolgoznak a büntetés-végrehajtással és a szabadságvesztéssel kapcsolatos törvényeken is.

A miniszterelnök méltatta az Igazságügyi Minisztériumnak a Btk.-módosítással kapcsolatos munkáját, amely a Speciális Ügyészség megszüntetéséhez vezetett. Egyúttal felszólította az Alkotmánybíróságot, hogy a lehető leggyorsabban döntsön a Btk. egyes részeinek felfüggesztett hatályáról.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »