Fico élesen bírálta az SZK Legfelsőbb Bíróságának két tagját

Fico élesen bírálta az SZK Legfelsőbb Bíróságának két tagját

Élesen bírálta a szlovák Legfelsőbb Bíróság két tagját, és fegyelmi eljárás megindítását javasolta velük szemben Robert Fico kormányfő hétfői pozsonyi sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök szerint – akit a közszolgálati TASR hírügynökség idézett – a két bíró, Juraj Kliment és Peter Štift több alkalommal is jogsértéseket követett el,

Robert Fico ezzel kapcsolatban rámutatott: ezeket a jogsértéseket már az alkotmánybíróság is többször felrótta a két érintettnek.

A kormányfő egyúttal felszólította az SZK Legfelsőbb Bírósága elnökét, Ján Šikutát, valamint a Bírói Tanács elnökét, Ján Mazákot, hogy indítványozzanak fegyelmi eljárást Kliment és Štift ellen.

Hírdetés

– jelentette ki.

Úgy vélte, Kliment és Štift „politikailag motivált bírók” akik a múltban a „legérzékenyebb kérdésekben” hoztak önkényes döntéseket. A kormányfő példaként saját tanácsadójának, Marek Para ügyvédnek a korábbi vizsgálati fogságba vételét említette, amely döntést később az alaptörvénnyel ellentétesnek mondta ki az alkotmánybíróság.

Fico bírálatára a Legfelsőbb Bíróság közleményben reagált, ebben azt írták: a testület elnöke, Ján Šikuta ebben az ügyben is ugyanúgy jár majd el, mint az Alkotmánybíróság más – a Legfelsőbb Bíróság döntéshozatalát érintő – megállapításainak esetében, vagyis miután részletesen megismerkedett a kérdéssel, megfontolja a további lépések lehetőségét.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »