A pozsonyi főpályaudvar épülete „teljes körű” rekonstrukción esik át – jelentette be Robert Fico miniszterelnök a kormány szerdai, Pozsonyligetfalun (Petržalka) tartott kihelyezett ülése után, amely a főváros fejlesztési igényeivel foglalkozott.
A kormányfő elmondta, hogy a vasútállomás felújítása kiemelt téma volt az önkormányzati vezetőkkel folytatott egyeztetésen. Bejelentette, hogy az állam saját hatáskörbe veszi az épület rekonstrukcióját. „A közlekedési miniszter abszolút prioritásként kezeli az ügyet, az épület teljes felújításon megy keresztül” – fogalmazott a kormányfő.
Már idén elkezdődnek a munkálatok
Jozef Ráž közlekedési miniszter hozzátette, hogy a folyamat már idén elindul:
Megosztott feladatok: az államé az épület, a városé a környék
A pályaudvar tágabb környezetének revitalizációja a fővárosi önkormányzat feladata marad.
„Ez volt az egyetlen út. Nagyon hosszú ideig tartottak az egyeztetések arról, hogyan hangoljuk össze a munkát az állomás előtti térrel, ezért döntöttünk úgy, hogy az épületet saját kézbe vesszük. A polgármester úr [Matúš Vallo] pedig gondoskodik a saját részéről”
– magyarázta Ráž.
Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere megerősítette a kormány ígéretét, és hangsúlyozta: kulcsfontosságú, hogy a teljes komplexum – az épület és annak környezete is – megújuljon.
További közlekedési fejlesztések a régióban
A kormány szerdai határozata alapján a közlekedési miniszter további feladatokat is kapott:
Teraz.sk
Nyitókép forrása: Topky/Vlado Anjel
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


