A Vág völgye Trencséntől északra számtalan magyar emléket őriz. Ezért is érdemes ellátogatni erre a festői szépségű vidékre, még akkor is, ha errefelé a magyar szó már kiveszett.
„Pozsonytól felfelé haladva, elénk tárul az elragadó szép Vágvölgy, oldalán erdőpalásttal fedett hegyhátak. Az aranyködbe burkolt hegyek ormain roppant várromok, amikből még csak nemrég halt ki az élet. Ez a romokban gazdag vidék volt a magyar függetlenségi harc legzajosabb küzdőtere. Várait minden időben hatalmas dinasztiák lakták. Itt vetették meg lábaikat a nemzeti fejedelmek, ide vették be magukat a trónkövetelők. Az ostrommal bevett várakat aztán otthagyták szép romoknak: az önként feladottaknak adtak új gazdákat – idegeneket.” Jókai Mór sorait annyival egészítenénk ki, hogy azok a bizonyos idegenek azóta szépen belakták a Vág völgyét.
Csák Máté öröksége a haza szolgálatában
A folyó mindkét oldalán gyárkémények, ipartelepek kísérik az autópályán Pöstyén felől északi irányba haladó utast, de a tájékozott magyar utazó jól tudja, hogy merre is kell keresni a saját történelmi emlékeinket.
Kezdheti a keresgélést akár Lednicen, ahol a község felett emelkedő szaggatott, bizarr sziklákon láthatók Lednic várának romjai. A vár egy függőlegesen emelkedő csipkézett sziklafal körül épült úgy, hogy a sziklafal maga képezte az épületek hátfalát, melyre a tető és a boltozatok közvetlenül ránehezedtek.
A vár egyik részéből a sziklafal túlsó részébe való átjárás csak a sziklafalon át vágott alagút által volt lehetséges és a sziklafal élébe vágott sziklalépcső vezetett a vár legfelső részébe. Ez a grádics talán a leglátványosabb része a Csákok által a XIII. században épített erősségnek, mely Csák Máté halála után királyi kézre került, majd több gazda után 1526-ban a Podmaniczkyaké, később a Telekessyeké, akik rablóvárrá züllesztették Lednicet. Utoljára aztán Rákóczi próbálta a haza szolgálatába állítani, melynek a jutalma az lett, hogy 1710-ben a császáriak lerombolták.
Lednictől csak pár sziklagerincnyire fekszik Oroszlánkő, a sasfészkek valóságos mintaképe. E vár történetét is Csák Máté és Rákóczi alakja keretezi be, de közben itt éltek az Oroszlánkőiek is.
A család utolsó férfi tagja Miklós, a tatár rabságban összeláncolt lábakkal együtt raboskodott hű szolgájával, Bugyás Andrással, aki saját lábát vágta le, hogy megszabadítsa urát.
A hit erejével
Az oroszlánkői váruradalomhoz tartozó Szedmerőc mellett egy Árpád-kori templomon akad meg a szemünk. Mindössze ez a román kori emlék maradt meg a puszta közepén az ősi Pominóc településből, és néhány sírkő, mely alatt a Mednyánszky család tagjai alusszák örök álmukat. Itt már a Vág mellett járunk, Trencsén vármegyében, ahol nem is kell sokáig keresgélni magyar emlékek után. Máriatölgyes Árpád-kori Szent Jakab-temploma mai formájában 1754-ben épült, kegyszobrát az Illésházy családnak köszönheti. A Szűz Mária-szoborhoz alig néhány év múlva csodás gyógyulások kötődtek, amelyek hírére hívek tömegei járultak Máriatölgyesre, amely a XIX. századra messze híres búcsújáróhely lett.
Szent Benedek nyomában
„De nemcsak a nagyurak hagytak maguk után síremlékül felséges várromokat; a koldus remetének is ott áll a romemléke – s romnak a koldus háza is olyan szép, mint a hercegé. Az elpusztult zárda kőfalai ott tükröződnek vissza a zátonyos, sima víztükörből; csak a remete barlangja alattuk maradt meg épen.”
Ezt már Vágsziklásról írta Jókai, ugyanis itt, a Trencsén melletti Nagysziklán élt a magyar kereszténység hajnalán remeteként Szent Zoárd-András, majd tanítványa, Szent Benedek. Benedeket aztán a szomszédos Kisszikláról a pogányok a mélybe lökték; a támadás helyén ma egy 1745-ben épült templom áll a két szent szobrával.
A Vág völgye Trencséntől északra tehát igen sok magyar emlékkel bír, és ha ma már egészen más szelek fújnak is errefelé, mint Jókai idején, de azért néha érdemes ide is ellátogatni. Mert Jókaival szólva:
„Vannak vidékek, amiknek igéző hatása az emberi kedélyre el nem tagadható, amiknek múltja belesugall a jelenbe. Ország, világ, korszellem átalakul, idomul az idővel, az a vidék maga külön is alakít, idomít, s hagyományos befolyását nem szünteti meg, s mint egy örökké tartó álom, belerémlik az ébrenlétbe…”
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/31. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
