Warren Farrell amerikai férfijogi pszichológus írása alapján.
„Azt várom, hogy férfitól, hogy legyen érzékeny. Sírjon, amikor megütöm.” – mondja a népszerű mémen egy agresszív küllemű nő. Nos, valóban érzékenységet és érzelmeket várunk egy férfitól? Szavak szintjén, igen. De miért jutalmazzuk a családban, a társadalomban őket? Valójában az erejükért. Azért ha elhordozzák a családjuk igényeit anyagilag. (99)
Vannak nők, akik ha a férfiak érzelmi problémái kerülnek szóba, ezt kérdik: „de hát, ha érzelmi problémáik vannak, miért nem mennek pszichológushoz? Miért nem beszélik ki a barátaikkal?”
Ez éppen olyan, mintha a hetvenes években megkérdezünk egy nőt: „Ha vezető akar lenni, miért nem alapít saját vállalkozást?” A probléma része, hogy nem tudunk a problémáról. Onnan következtethetünk csak rá, hogy a börtönviseltek, szenvedélybetegek és öngyilkosok közt rendkívül magas a férfiak aránya.
A nők érzéseiről, életéről szólnak a magazinok, tévéműsorok, mozifilmek és a feminizmus. A férfiak még egymás közt is igen gyakran az „öt mankó” téma közül beszélgetnek:
*üzlet
*sport
*nők mint a szépség és szex tárgyai
*napi témák
*berendezések és eszközök
A férfiakat a szerepeik eltávolították az érzéseiktől. Védeni, robotolni és gyilkolni (katonáskodni) könnyebb a személyes érzésektől távolságot tartva.
A nőket a szerepeik, a társadalom és a családjuk közelebb vitte az érzéseikhez. Azért jutalmazták őket, ha gondoskodtak, megértettek, támogattak.
Amíg az életünk a túlélésről szól, addig érthető, ha a kemény, erős férfiakat részesítjük előnyben, akár társadalmilag, akár a családban. Egy biorobot jobb kapitány, jobban teljesít a szénbányában, és hal meg korábban az övéiért, mint aki érez, érzékeny és becsüli magát.
Amikortól viszont kiteljesedettek és boldogok akarunk lenni, a férfiak, mint érző lények (akik örülnek és sírnak, megsértődnek és kibékülnek) válnak fontosakká.
A férfiak fizetése teszi lehetővé, hogy az anyák a családjukkal legyenek. Amerikában a 90’ – es években a nők 135 – ször gyakrabban voltak távol a munkából a családjuk miatt, mint a férfiak. Az arány hazánkban is hasonló lehet. Igaz, hogy a kettős megfelelés terhe a nők vállát nyomja (jónak lenni otthon és a munkahelyen), de egyben a gyerekek hálája, szeretete és ragaszkodása is az övék.
Míg a nők számára érzelmi támaszul ott a párjuk, a gyerekeik, a barátnőik és gyakran a kollégáik is, a férfiaknak általában csak a feleségük van. Ezért aztán inkább mindig mindenben egyetértenek velük, nehogy megkockáztassák, hogy elhidegülnek tőlük.
A fiúk válás esetén férfiszerep minta nélkül maradnak. Az óvó néni, tanár néni és az anyjuk sem tudja ezt megadni. Gyakran bandákba verődnek, hogy férfiszerep mintát tanuljanak. Ez a jómódú fiúkra is vonatkozik. Kutatások szerint annyira erős a férfiminták hatása, hogy mind a fiúk, mind a lányok jobban nőnek fel, ha egyedüli szülőként (ha ezt hozza a sors) az apjuk és nem az anyjuk neveli fel őket. (100)
A férfiaknak fontos a munkájuk, ám a munkahelyieknek nem fontosak az ő érzéseik. Míg egy nő, ha támaszt keres, a barátnőjének akár egy órán át is sorolhatja a panaszait, aki megérti és megerősíti őt, a férfiaknál ez nincs így. Eleve kevesebb barátjuk van, és ha a munkahelyükön panaszkodnak, arra néhány percük van. Utána azonban megveregetik a vállukat, és irány tovább dolgozni. A főnökük egyenesen jobb, ha nem tud a problémáikról, mert ezzel a következő előléptetésüket kockáztatják. Erőt kell mutatniuk akkor is, ha gyengék.
Nagy különbség a női munkakörök és a férfi munkakörök közt, hogy a nők által betöltött állások nagy része az anyai szerep kiterjesztései (tanárnő, óvónő, ápolónő, stb.) tehát gyakran viszontszeretettel jár, míg a férfiak tipikus munkakörei (építőmunkás, sofőr, tetőfedő, mérnök) nem szólnak közvetlenül más emberekről. Ha egy nő lesz dühös a munkahelyén, támogatást kap, ha egy férfi, akkor rásütik, hogy nem tud uralkodni magán.
Egy segítséget kérő nőre mindig jut egy megmentő; egy segítséget kérő férfi viszont nem vonz senkit. Pláne, ha a problémája miatti haragját, frusztráltságát is kifejezi. Ilyenkor ugyanis fegyelmezettséget és nem természetességet várnak egy férfitól.
A kormányzati védelem kizárólagos alanyai pedig: a nők. Nincsenek férfiak számára öngyilkos segélyvonalak, bántalmazott férfiak számára biztonságos szállások, gyermekeik visszaszerzésére irányuló programok, sem férfiügyi osztály a megfelelő minisztériumban.
Nagyon nagy szükség volna férfiklubokra, ahol ellazulhatnak és kiengedhetik a gőzt a férfiak. Ahol igazán önmaguk lehetnek és nincsenek jelen nők. Ennek fordítottja is igaz a nőkre, de most a férfiakra fókuszálunk. Nagyon kellenek a megtartó férfibarátságok. Ha egy nő meghal, a párja tízszer valószínűbben lesz öngyilkos, mint fordítva.
Nos, nincs segítség a férfiak számára? De igen, van, és ezek pedig a férficsoportok, melyek hetente – kéthetente jönnek össze és megbeszélik az ügyeiket, félelmeiket, érzéseiket. Az egyik legnagyobb felfedezés az ilyen csoportba járó férfiak számára, hogy nincsenek egyedül. Mások is átélik a vereség élményét, aggodalmaik nem csak rájuk jellemzőek.
E nélkül a rendszeres élmény nélkül a férfiak eltűnnek. Egy távirányító, az egér, egy üveg mélye, az újság olvasása mögött. Megpróbálnak biztonságos teret kialakítani, valamit, ami még működik.
Nagyon fontos, ha azt akarjuk, hogy egy férfi megnyíljon, akkor dicsérnünk kell. Akkor is, amikor épp a fájdalmát éli át. Amikor önmagával küzd. Időt és figyelmet kell, kapjon.
Az az igazság, hogy ünnepeljük, amikor a megmentő férfi. Milliók nézik azokat a történeteket, amikor a megmentő elveszi a bajba jutott hercegnőt. De a megmentő nem lehet nő. Amikor ugyanúgy ünnepeljük, hogy a Teréz anya megmenti Hajléktalan Harryt és aztán hozzámegy, akkor értünk el oda, hogy egy férfi lehet sebezhető is, és valóban vállalhatja az érzékenységét.
Persze kérdés a férfi, ha ennyire felvállalja az érzéseit megőrizheti – e a saját maga, a férfitársai és a nők által is elismert férfias karakterét? Ez a jövő kérdése. Egyelőre fontos lenne, hogy a férfiak is foglalkozzanak önmagukkal is, és az érzéseikkel, élményeikkel. Ne csak a megoldandó feladatokkal. Megmentendők is merjenek lenni, ne csak megmentők.
Warren Farrell kis kézikönyvet állított össze a férfiakhoz, pontosabban az érzéseik megfejtéséhez. Amikor egy férfi nem tudja szavakba önteni az érzéseit, akkor érdemes a következő hat jelzőfényre figyelni a műszerfalon:
* izomfeszülés
* lélegzetvétel
* rosszkedv
* ivás, dohányzás
* pénisz
*álmok
Ez a rész most inkább a női partnereknek szól (vagy homoszexuális férfiaknak).
Biztonságos környezetet kell teremteni ahhoz, hogy a férfi érzelmileg megnyíljon. Le fogja venni a páncéljait. Bíznia kell a másikban.
Az izomfeszülés kezelésének legjobb kezelése egy alapos masszázs, az arcot sem kifelejtve. Érdemes odafigyelni, hogy a legfeszültebb részek mikor feszültek meg, visszaemlékezni, hogy mi történt akkor, amikor a feszülés kialakult. (Fizikai munka és sport nem számít. Pszichés hatások a fontosak.)
A lélegzetvétel változása is sokat elárul az éppen zajló érzelmi változásról. Fontos jelezni, amikor megváltozik, és rákérdezni, mit élt át a férfi.
A rosszkedv általában felhalmozódott érzések következménye. Egyfajta szituációs depresszió.
Fontos, hogy ha úgy érezzük, mindez ellenünk van, se váljunk ítélkezővé, vagy elutasítóvá. Egy jó alkalom veszhet el, hogy a párunk érzéseihez közel kerüljünk.
Ivás, dohányzás esetén érdemes rákérdezni, hogy van – e különbség a normális szokásai és a jelenlegi között. Alap esetben ez lehet a lazítás eszköze. Veszekedés helyett – hagyja abba az ivást, dohányzást – amennyiben biztonságos környezetet teremtünk, ezzel relaxáló hatást érünk el, és csökken a szerhasználat.
A puha pénisz olyan, mint a radar. Jelzi, hogy a férfi nem érzi jól magát. Belefeledkezett valamibe, fél, feszélyezett, fáradt – valami zavarja. A valódi érzésekkel kell foglalkozni, ezek a fontosabbak, nem a szex. Kivéve, ha valamilyen betegség áll a háttérben – pl. cukorbetegség.
Végül az álmokkal érdemes komolyabban is foglalkozni. Elmesélni őket, félelem nélkül, tudva, hogy a jelen pszichés helyzetünkről tudósítanak a legtöbbször. Elfojtott érzések, vágyak, félelmek, stb. Adott élethelyzetünk lenyomatait adják.
Meg kell említeni, hogy a nők is szexuálisan a sikeres férfiakhoz vonzódnak. Vagy akik ezt a viselkedésükkel előrevetítik (határozottak, magabiztosak, céltudatosak, stb.)
A férfiak szextárgyakhoz kötődnek, és ha a feleségük párnákat növeszt, az érdeklődésük csökken. A nők éppígy vonzódnak a sikertárgyakhoz, és ha a teljesítménye, a munkája romlik egy férfinek, az ő érdeklődésük is csökken.
Azok a férfiak, akik az önismeretet, az önelemzést jelentik, akik megelégednek az alacsonyabb ranggal, a kisebb fizetéssel, azok kevésbé keresettek a nők között. Bár ők jobban tudnak szeretni, paradox módon őket kevésbé szeretik.
Végezetül: ha a férfiak azt tapasztalják, hogy az emberségükért szeretik őket és nem az erejükért, emberségesebbekké válnak.
Hivatkozások:
(99) Warren Farrell: Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat? (Kossuth kiadó, 2012.)
(100) Warren Farrell – Father and Child reunion (Tarcher, 2001)
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
