Január 31-én a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a bűnös készségekről (főbűnökről) és jó készségekről (erényekről) szóló katekézissorozatát. A mai, hatodik alkalommal a haragról elmélkedett, az Ef 4,26–27.31–32 újszövetségi szakaszok alapján.
Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ezekben a hetekben a bűnös készségek és az erények témájával foglalkozunk. Ma a haragnál időzünk el. Ez egy különösen komor bűnös szokás, és testi megnyilvánulásából talán a legkönnyebben felismerhető. A haragtól uralt ember aligha tudja leplezni felindulását: felismerhető testmozdulataiból, agresszivitásából, zilált légzéséből, mogorva és bősz tekintetéből.
Leghevesebb megnyilvánulásában a harag csillapíthatatlan bűnös indulat. Ha elszenvedett (vagy annak vélt) igazságtalanságból fakad, a haragvó gyakran nem a vétkesre önti ki dühét, hanem arra a szerencsétlenre, akivel elsőként találkozik. Vannak férfiak, akik a munkahelyükön visszatartják haragjukat, nyugodtnak és kimértnek mutatkoznak, de amint hazaérnek, a feleségük és gyermekeik számára elviselhetetlenül viselkednek. A harag az egész lényünkbe szétáradó bűn: képes elvenni álmunkat, állandó fondorkodásra késztet, olyannyira, hogy nem tudunk gátat szabni okoskodásunknak és gondolatainknak.
A harag az emberi kapcsolatokat romboló rossz szokás. Azt fejezi ki, hogy képtelenek vagyunk elfogadni a másik másságát, különösen akkor, ha az életet meghatározó döntései eltérnek a mieinktől. Nem áll meg a másik helytelen viselkedésénél, hanem mindent összemos: a másik, a másik úgy, amilyen, a másik mint olyan váltja ki a haragot és a neheztelést. Gyűlölni kezdjük a hangszínét, mindennapi mozdulatait, azt, ahogyan gondolkodik és ahogy érez.
Amikor a kapcsolat ennyire megromlik, az ember elveszti a tisztánlátását. A harag oda vezet, hogy elveszítjük tisztánlátásunkat! Mert a harag egyik jellemzője, hogy az idő múlásával sem csillapul. Ilyenkor az eltávolodás és csendben maradás is, ahelyett, hogy csökkentené a nézeteltéréseket, csak súlyosbítja a helyzetet. Ez az oka annak, hogy Pál apostol – amint hallottuk – azt ajánlja keresztényeinek, hogy azonnal foglalkozzanak a nézeteltéréssel, és próbáljanak kibékülni:
Ha napközben esetleg nézeteltérés támad, és két ember már nem érti meg egymást, hirtelen távol érezve magukat egymástól, az éjszakát nem szabad az ördögnek adni. A harag ébren tartana bennünket a sötétben, töprengenénk az érveinken, tépelődnénk a minősíthetetlen hibákon, melyek sosem a mieink, hanem mindig a másikéi. Így van ez: ha valakit elönt a harag, akkor mindig a másikat hibáztatja, és sosem képes felismerni a saját hibáit, mulasztásait.
A Miatyánk megtanításával Jézusnak többek között az volt a szándéka, hogy imádkozzunk emberi kapcsolatainkért, melyek aknamezőt jelentenek: olyan terület, amely sosincs tökéletes egyensúlyban. Az életben vannak adósaink, akik tartoznak nekünk; ahogyan bizonyára mi sem szerettünk mindig mindenkit megfelelő mértékben. Némelyeknek nem adtuk meg a szeretetet, amely megillette volna őket.
Tehát mindannyiunknak meg kell tanulnunk megbocsátani, hogy mi is bocsánatot nyerjünk. Az emberek nem maradnak együtt, ha nem gyakorolják a megbocsátás művészetét is, már amennyire ez emberileg lehetséges. Ami a harag ellen hat, az a jóindulat, a nagyvonalúság, a szelídség, a türelem.
De a haraggal kapcsolatban még el kell mondanunk egy utolsó dolgot. Azt mondják, ez a szörnyű vétek áll a háború és az erőszak kezdeténél. Az Íliász elején olvasunk „Akhilleusz haragjáról”, mely „sokezer kín” okozója lesz. De nem rossz minden, ami haragból fakad. A régiek jól tudták, hogy van bennünk lobbanékonyság, melyet nem lehet és nem szabad letagadni. A szenvedélyek bizonyos mértékig nem tudatosak: megtörténnek, életünk részei. Nem azért vagyunk felelősek, hogy harag támad bennünk, hanem azért, hogy utána mit kezdünk vele. És néha jó, ha megfelelő módon szabad folyást engedünk a haragunknak. Ha valaki sosem lobban haragra, ha nem háborodik fel, amikor igazságtalanságot tapasztal, ha nem remeg bensőjében, amikor a gyengék elnyomását látja, akkor ez azt jelentené, hogy az illető nem emberséges, még kevésbé keresztény.
Jézus többször is átélte ezt (vö. Mk 3,5): a rosszra sosem válaszolt rosszal, de lelkében megtapasztalta ezt az érzést, a templomi kereskedők esetében pedig erős és prófétai tettet hajtott végre, melyre nem a harag, hanem az Úr háza iránti buzgalom indította (vö. Mt 21,12–13). Világosan különbséget kell tennünk: egy dolog a buzgóság, a szent felháborodás; és másik dolog a harag, mely helytelen magatartás.
A mi feladatunk, hogy a Szentlélek segítségével megtaláljuk a szenvedélyek helyes mértékét, és jól neveljük őket, hogy a jóra és ne a rosszra irányuljanak. Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
